Ezért szeretek olvasni

2024.már.08.
Írta: sophie.illes komment

Most akkor menjen a nőnap a kukába?

A mai napon a nemzetközi nőnappal kapcsolatban szeretnék könyveket ajánlani, illetve néhány gondolatot megosztani. 

np1.jpg

Tovább

Linn Stromsborg: Soha, soha, soha

Ezt a könyvet sikerült egy olyan októberi hétvégén befejeznem, amikor az egész családunk lerobbant egy hányós vírus miatt. Felváltva tartottam két kis arcocska elé a lavórt, ágyneműt mostam, padlót fertűtlenítettem, nyolc orvosi cikket olvastam végig a témában – noha évente háromszor átmegyünk ezen, és már semmi újat nem tudtak mondani - és mégis betegre aggódtam magam. Vajon mindent jól csinálok-e, el tudjuk –e kerülni az ügyeletet, a kórházat, az infúziót, a kiszáradást? Innen nézve az, hogy a Soha, soha, soha narrátora nem akar gyereket, nem csak érthetőnek, hanem az egyetlen ésszerű döntésnek látszott, amit értelmes ember valaha hozhat. Aztán egy végtelennek tűnő éber éjszaka után eljött a reggel. A tünetek csillapodtak, úgy tűnt, túl vagyunk mindenen. Lesétáltam a szemeteszsákkal a ház előtti kukához. Odakint minden csendes és nyugodt volt, sütött a langyos őszi nap, csicseregtek a madarak. Egy percre megálltam, hogy csak hallgassam őket, és beszívjam a nedves avar illatát. Ott, a tömbház előtt, kócosan, pizsamában, kukászsákkal a kezemben semmihez sem hasonlítható boldogságot éreztem. Egyszerűen csak örültem az egészségnek, az életnek, az életnek, amire mindig is vágytam, az életnek, ami minden nehézségével együtt számomra éppen azzal a két kis emberrel teljes, akik két emelettel feljebb vártak rám. Aztán arra gondoltam: bárkit, aki máshogy, másban találja meg ezt a teljességet, puszta kegyetlenség arra kényszeríteni, hogy szülő legyen – de akár még csak felelősségre vonni, vagy megkérdőjelezni a döntését is az. A tény, hogy a huszonegyedik században ezt még mindig magyarázni kell, hogy a tudatos gyermektelenség “megosztó kérdésnek” számít, újra és újra megdöbbent.
unnamed_2_1.jpg
Libertine, 2023

Tovább

Krusovszky Dénes: Levelek nélkül 

 

 image_67211777.JPG

Magvető, 2023.

“Nem nyomozni akart, hanem szemtanúvá válni, ami egészen más minőség, alighanem.” 

Bár küzdök ellene, a legtöbbször mégis beleesem a könyves bloggerek tipikus betegségébe: bármilyen jó könyvet is olvasok, igyekszem minél hamarabb befejezni, hogy a molyon bejelölhessem olvasottként, jó esetben megírjam róla a posztot (rosszabb esetben ezt halogassam hetekig) majd gyorsan tovább lépjek a következő kötetre a listámról. Nagyon ritka az olyan könyv, amivel direkt lassan haladok, hogy tovább tartson, amikor pedig mégis befejezem, azonnal hiányérzetet hagy maga után. Krusovszky új regénye pontosan ilyen volt. 

Tovább

Erdős Renée: A nagy sikoly

Az “art deco regény”, mint szakkifejezés igazából nem létezik (meggugliztam, elhihetitek) én mégis ebbe a kategóriába sorolom például Fitzgerlad, Edith Wharton vagy a magyarok közül Kafka Margit és Zilahy Lajos regényeit - no meg most már Erdős Renée-t is. Előkelő környezet, modern szereplők, akik ugyanakkor nosztalgiát éreznek a régi világ iránt, erőteljes, sőt, pusztító érzelmek és többnyire tragikus vagy kiábrándító végkifejlet. Elegáns, hosszú arcú nők, óriási szemek, zaklatott, kalapos férfiak, rengeteg konyak, szivar, cigaretta, Karády Katalin búgó hangja a háttérben... Ma – amennyire meg tudom állapítani - egyáltalán nem divat ez a stílus. Én nagyon szeretem.  

image_67193601.JPG

Tovább

Margaret Atwood: Pénelopeia

#reklám

Mindenki ismeri Odüsszeusz és Pénelopé történetét, leginkább Homérosz eposzaiból. A leleményes férfiét, aki a trójai háborút követően újabb tíz év bolyongásra és kalandozásra kényszerül, mielőtt hazatérhetne Ithakára, és a hűséges feleségét, aki eközben rendületlenül várja, mindenféle ravaszsággal távol tartva a mohó kérőket. Mítoszukat sokan, sokféleképpen feldolgozták már, na de kinek jutott volna eszébe éppen feminista szatírát írni belőle? Naná, hogy Margaret Atwoodnak.

 unnamed_4.jpg

A könyvet keresd a @jelenkor oldalán vagy a https://bit.ly/penelopeia linken!

 

Tovább

Avni Doshi: Égett cukor

“Abban, hogy mik is vagyunk mi egymásnak, valahol valami összeomlott, mintha egyikünk nem tartotta volna be a megállapodást, a hídnak a maga felé eső végét. Meglehet, az a baj, hogy egyazon oldalon állunk, és csak nézünk a semmibe. Meglehet, mindketten ugyanarra a dologra éheztünk, és a kettőnk összege megduplázta az érzést. És az is meglehet, hogy lyuk van a szívben, rendellenesség, amiből sosem gyógyulunk fel.” 

 

Az Égett cukor megint csak az a fajta bemutatkozó regény, ami egyáltalán nem finomkodik, hanem a legelején belöki az olvasót a sűrűjébe. Már a cím is elárulja, hogy nem egy cukormázas történetről van szó - az első mondat pedig egyértelművé teszi, hogy az ízek közül bizony a keserű lesz a domináns: “Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.” 

 

image_6483441.JPG

Park, 2023.

Tovább

Sally Rooney: Hová lettél szép világ

Ez folyik a csapból is

Kevés kortárs szépirodalmi regény megjelenését övezi olyan viharos érdeklődés, mint amilyet Sally Rooney Hová lettél, szép világja körül tapasztalhattunk a tavaly őszi megjelenéskor. Példátlanul nagy marketing-támogatást kapott, de azt hiszem, az olvasók maguktól is kíváncsiak voltak rá: hetekig másról sem lehetett olvasni, mint erről a könyvről, és azóta is szinte naponta jelennek meg róla újabb ajánlók és értékelések a különféle folyóiratokban és az Instán. (Valahol olvastam, hogy több külföldi irodalmi lap már elvből nem közölt róla kritikát, mondván, úgyis ez folyik a csapból is…) A GoodReads oldalon ráadásul ezt választották a tavalyi év legjobb szépirodalmi regényének. Természetesen ezek után én is kíváncsi voltam, vajon a szöveg méltó-e az őrült felhajtásra, vagy ugyanúgy inkább „nagyobb-a-füstje-mint-a-lángja” olvasmány, mint amilyennek Rooney másik két könyvét is gondolom. (Spoiler: egyértelműen az utóbbi.)

unnamed_1_1.jpg

21Század Kiadó, 2021

Tovább
Címkék: kritika, ír, 21. Század
süti beállítások módosítása