Akik szeretik a történelmi regényeket és a hableányokat, biztosan nem fognak csalódni Imogen Hermes Gowar debütáló regényében. Akiknek viszont fenntartásaik vannak akár az egyikkel, akár a másikkal szemben, azok valószínűleg jobb, ha más olvasmány után néznek. A hableány és Mrs. Hancock ugyanis nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit ígér: egy tizennyolcadik századi történetet, szirénekkel megspékelve.

Eredeti cím: The Mermaid and Mrs Hancock

21. Század kiadó, KULT könyvek, 494 p. 

Mr. Hancock igazi angol nyárspolgár: felesége és fia halála óta nincs sok esemény az életében, azonkívül, hogy egyengeti számos unokahúga és unokaöccse útját (különösen a nála lakó Sookie sorsát viseli a szívén) és várja kereskedőhajóit a messzi tengerekről, ugyanúgy, ahogy azt korábban az apja és a nagyapja is tette. Aztán egy szép napon az egyik kapitánya azzal a hírrel állít be, hogy eladta a hajóját egy hableányért. És Mr. Hancock egyhangú élete innentől kezdve egycsapásra fenekestül felfordul.

Angelica Neal kurtizán, méghozzá az egyik legsikeresebb egész Londonban. Pártfogója halála után azonban vissza kell fognia a kiadásait, ha nem akar koldusbotra jutni – vagy még inkább haladéktalanul találnia kell egy újabb vastag pénztárcájú urat, aki majd a szárnyai alá veszi. Nem csoda hát, hogy Angelica nem örvend különösebben, mikor a londoni arisztokrácia egyik legszenzációsabbnak ígérkező estélye előtt egykori madámja arra kéri: aznap senki mással ne foglalkozzon egy unalmas, rongyos kereskedőn kívül, aki egy váratlan szerencse folytán hableány-tulajdonos lett…Nem sejti még, hogy ez a találkozás az ő életében is visszafordíthatatlan változások lavináját indítja meg.

Annak ellenére, hogy a regényben van egy misztikus szál, a korszak bemutatása – főleg a nők szereplehetőségeit illetően – nagyon is realisztikus. Ha a Büszkeség és balítéletet olvasom, mindig jókat szoktam nevetni Mrs.Bennet elképesztő igyekezetein, hogy mind az öt lányát férjhez adja, méghozzá lehetőleg „minél módosabb legényemberekhez”. A hableány és Mrs. Hancock viszont könyörtelenül rávilágít, hogy a tisztes családanya eltökéltsége korántsem indokolatlan, ugyanis valóban nem sok jó vár arra a tizennyolcadik századi angol nőre, akinek nem kötik be időben a fejét.

Ha vénlányként a családja nyakán marad, örökös lenézettség az osztályrésze, és – hogy „megszolgálja a kenyerét” folyton neki kell a segítségre szoruló családtagokhoz utazni, gyereket pesztrálni, időseket gondozni. Így él Hacockék szomszédjának egyik lánya; de magának Jane Austennak is hasonló sors jutott osztályrészül, hiába volt már életében is relatíve sikeres író. De ez még mindig a jobbik eset. Ha már a család sem áll a hajadon mögött, szinte az egyetlen lehetőség számára prostitúció. Persze éppenséggel választhat más foglalkozást is – lehet nevelőnő, varrónő, stb. – azonban a valljuk be, ezeknek presztízse sem sokkal magasabb, és hasonlóan nagy létbizonytalanságra kárhoztatja a lányokat, mint az előbb említett életpálya.

Ha elég ügyes valaki, a prostituált státuszból is felemelkedhet, és lehet kurtizán, mint Angelica. Sőt, az út még innen is vezethet feljebb: ha sikerül megtalálni a megfelelő pártfogót, a végén akár feleség is válhat az ember lányából, akár Angelica barátnője, Bel, aki végül grófnéként fejezi be dicsőséges pályafutását. De – amennyiben elég tőkét sikerült összegyűjtenie – az adott hölgy akár dönthet úgy is, hogy a saját lábára áll, és bordélyt nyit, mint Angelica egykori madámja, Mrs. Chappel; ebben az esetben azonban viselnie kell tette erkölcsi következményeit. Ironikus, és nagyon, nagyon szomorú, hogy egy nő ebben a korban csak abban az esetben lehet férj hiányában is sikeres, a saját sorsát irányító üzletasszony, ha más, kiszolgáltatott lányok testét bocsátja áruba. Minden más esetben férfiak (férjek, fivérek, atyák, pártfogók, munkaadók) gyámságára szorul.

Nem mondom, hogy teljesen új felismerés volt a számomra, hogy Jane Austen hőseinek tizennyolcadik századi szemérmes világában is létezett egy sokkal sötétebb és túlfűtöttebb alvilág – a szajhák, kurtizánok és madámok birodalma – ugyanakkor ilyen részletességgel még sosem olvastam róla, és nagyon érdekesnek találtam ezt a cselekményszálat.

Adott tehát egy világrend, mely örök kiskorúságra kárhoztatja a nőket, ennek ellenére mitől retteg mindenki? Hát a hableányoktól, a titkos tudás birtokosaitól, a férfiakat elcsábító és megnyomorító, minden életerejüket kiszívó mitikus erejű nőnemű lényektől. Azt hiszem, ez a tény önmagában eléggé beszédes.

A hableány is Mrs Hancock olvasmányos és nagyon szépen megírt szöveg. Bár Imogen Hermes Gowar legelső regénye, ez a tény azonban egyáltalán nem érződik rajta: a történetvezetés lendületes, a karakterek érdekesek és jól kidolgozottak, a mondatok minden szempontból hibátlanok; a kötet hangulatát pedig finom, ironikus humor és egy csipetnyi líraiság jellemzi.

Igazából semmi hibát vagy hiányosságot nem tudok felróni a regénynek, valamiért mégsem lett a kedvencem. A mágikus-realista szál (ha ugyan nevezhetjük annak egyáltalán?) nekem nem igazán jött át; a regény végére sem állt teljesen össze a kép azzal kapcsolatban, hogy akkor most mi is a helyzet a hableányokkal (kik ők? léteznek? mit szimbolizálnak?), és a lezárást sem találtam olyan katarktikusnak, mint ahogy azt a fülszöveg beharangozta. Hiába igyekeztem, valahogy nem tudtam közel kerülni ehhez a szöveghez, annak ellenére sem, hogy végig lekötött, nagyon érdekesnek találtam a koncepciót, és tényleg, az írásmódba sem tudok belekötni. A regény túl „steril”, vagy én olvastam rosszkor? Nem tudnám megmondani. De ez tényleg csak a szubjektív véleményem, ami mit sem változtat azon, hogy A hableány és Mrs. Hancock nagyon jó könyv, és reméljük, hogy még sok hasonlót olvashatunk Imogen Hermes Gowartól. Ugyanitt megragadom az alkalmat, hogy felhívam a figyelmet a könyvsorozatra, melyben a könyv megjelent: a 21. Század kiadó KULT könyvek néven olyan szépirodalmi újdonságokat ad ki magyarul, melyek külföldön már szép sikereket értek el. Még csak néhányat olvastam a sorozat darabjai közül, ám azok alapján elmondhatom, hogy kívül-belül igényes kötetek ezek, melyekkel nem nagyon lehet melléfogni. (Tavaly például Naomi Alderman Hatalomja az egyik kedvencem volt.) Remélem, a közeljövőben még több KULT könyv elolvasására nyílik majd alkalmam.