Sheila Heti: Változások könyve

Elena Ferrante kihívás 1.

Valahol olvastam egyszer (lehetséges, hogy Vekerdynél), hogyha megkérdezik, miért szeretnél gyereket, az egyetlen jó válasz a „csak”. Mert vágysz rá, és kész. (Ha ennél konkrétabb okod van, akkor egy meglévő problémára keresel megoldást a gyereken keresztül, ami nem szerencsés.) Számomra például mindig teljesen egyértelmű volt, hogy egy napon (méghozzá valamikor a húszas éveimben) édesanya szeretnék lenni, őszintén szólva nagyon sokat nem is gondolkoztam rajta. De miből áll ez a vágy, ez a „csak”? És mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik nem így éreznek? Akik számára a gyerekvállalás nagyon is komoly dilemma? Akik inkább a „nem”-re hajlanak? A Változások könyve (vagy sokkal kifejezőbb eredeti címén a Motherhood) ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Libri, 2019.

„Egy nőnek azért muszáj gyereket szülnie, mert muszáj elfoglalnia magát valamivel. Ha azokra gondolok, akik be akarják tiltani az abortuszt, úgy tűnik, ez csak egyetlen dolgot jelenthet – nem azt szeretnék, ha ez az új ember a világra jönne, hanem azt, hogy az az anya inkább a gyerekneveléssel legyen elfoglalva, mintsem bármi mással. Van abban valami fenyegető, ha egy nő nem a gyerekeivel van elfoglalva. Valamiféle elvarratlanszál-érzés társul hozzá. Vajon mihez kezd helyette? Miféle bajt kever?”

A regény narrátora 39 éves. Eddig (még) nem akart gyereket, most azonban úgy érzi, ideje dönteni. Naplóbejegyzés-szerű szövegekben veszi sorra a legfontosabb tényezőket: családja tragédiákkal terhelt múltját, különös tekintettel az anyjával való problematikus viszonyára, párjával való kapcsolatát, munkájához, az íráshoz fűződő elkötelezettségét, s persze nem utolsó sorban az anyasággal kapcsolatos, még manapság is kőkemény társadalmi elvárásokat. Mit ér a nő, ha nincs gyereke? És mit ér, ha van?

(…) arra a nőre, akinek nincs gyereke, ugyanolyan averzióval és szemrehányással tekintenek, mint a felnőtt férfira, akinek nincs munkája. Mintha valamiért bocsánatot kellene kérnie. Mintha nem lenne joga a büszkeségre.

A regény néha egészen esszé-szerű, ugyanakkor időről időre emlékezteti az olvasót, hogy ez egy mélyen személyes történet, nem pedig objektív gondolatok füzére. Megfigyelhetjük, hogyan alakul a főhős gyerekvállaláshoz való viszonya utazás közben, kisgyerekes barátnőivel találkozva, illetve a menstruációs ciklusa különböző állomásain. Végig követhetjük zaklatott, néha vicces, néha szívszorító küzdelmét egy dilemmával, melyben – az idő szorítása miatt – előbb-utóbb kénytelen lesz dűlőre jutni.

„Lehetséges, hogy az anyaság az ember anyja előtti tiszteletadást jelenti. Sokan ezt úgy teszik meg, hogy ők maguk is anyává válnak. (…) Én is azt utánzom, amit az anyám tett. Ezzel egyben tisztelgek is anyám előtt, nem kevésbé, mint az, aki azzal tiszteli meg az édesanyját, hogy unokát szül neki.”

Ez az első könyv, amit az Elena Ferrante kihívás keretei közt olvastam el, és őszintén szólva elég vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Magát az ötletet egészen zseniálisnak tartom, és akadtak fejezetek, ahol legszívesebben minden második mondatot aláhúztam volna piros szövegkiemelővel, annyira frappánsnak éreztem őket. Viszont nagyon sok volt az érdektelen, feleslegesen önsmétlő rész is. A regény tökéletesen érzékelteti a főhős egzaltált lelki állapotát – néha már túl tökéletesen is. Az még egy dolog, hogy a szöveg bizonyos pontjain a narrátor pénzérme-feldobással próbál választ kapni fontos filozófiai és személyes kérdésekre, de amikor a pénzérmék tanácsára egy konyhakést kezd az éjjeliszekrényén tartani, és erről fotókat is készít (benne vannak a könyvben), akkor nehezen tudtam eldönteni, hogy ez most humor, posztmodern gesztus vagy az őrület biztos jele. Mindenesetre ha egy konzervatív ismerősöm azzal jönne, hogy a nők, akik nem akarnak gyereket, nem normálisak… hát, valószínűleg jobban járnék, ha nem ezt a könyvet adnám oda neki cáfolatul.

Összeségében véve számomra ez is amolyan nagyobb a füstje, mint a lángja szöveg lett: nem gondolom a „feminista próza tündöklő ékkövének”, mint a borító hirdeti, (bármit is jelentsen ez…) és valószínűleg Ferrante helyében sem válogattam volna be a kedvenc 40 női szerző által írt könyvem közé. Viszont az ötlet és egyes részei tényleg zseniálisak, ezért nem bántam meg, hogy elolvastam.

Értékelésem: 7/10