Arundhati Roy: Az apró dolgok istene
Mind kasztrendszerben élünk, csak nem mindenhol mondjuk ki
Az Elena Ferrante kedvencei kihívás következő állomásaként Az apró dolgok istenét olvastam el. Sok másik között ez volt az egyik cím a listán, ami miatt úgy éreztem, nekem muszáj megcsinálnom ezt a kihívást – már nagyon-nagyon régóta ott volt a radaromon, és ez egy kiváló alkalomnak ígérkezett, hogy végre elolvashassam.
A történet délnyugat-Indiában, Kérala tartományban, egy Ajemenem nevű kis faluban játszódik. Ráhel tönkrement házasságát feladva hazatér Amerikából, hogy huszonöt év után újra találkozzon ikerbátyjával, akitől gyerekkorában elválasztották. Esztát mindenki őrültnek hiszi, mert évek óta nem szól egy szót sem. Ráhel azonban pontosan tudja, milyen sötét múlt elől menekült némaságba a testvére: együtt szavak nélkül is fel tudják idézni azt a sorsdöntő, tragikus két hetet, mikor hétévés korukban egy csapásra felborult körülöttük az addig ismert világ. Nem elég, hogy unokatestvérük, a félig angol, mindenki által rajongva szeretett Sophie ugyanakkor fulladt vízbe, amikor anyjukat rajtakapták egy Érinthetetlennel, és természetesen a férfival együtt meg is büntették ezért: a legrosszabb, hogy az ikrek szentül hiszik, mindenért ők a felelősek.
Helikon kiadó, 2018.
Roy érdekes narrációs technikát használ: a főbb eseményekről a regény elején értesülünk, viszont az egyes részletek kis mozaik-kockaként csak fokozatosanm az idősíkok közt ide-oda csapongva bomlanak ki a szemünk előtt. Apránként ismerjük meg a tragikus két hét eseményeit, s közben az egyes szereplők háttér-történetét is. Az apró dolgok istene bizonyos szempontból beillik a huszadik század nagy családregényei közé – a Buddenbrook házhoz vagy éppen a Száz év magányhoz hasonlóan itt is egy család, s egyben egy életforma végromlását követhetjük végig. Minden generációnak meg van a maga kis tragédiája, rossz döntése, reménytelen szerelme, melyek végül összeadódnak, s a legfiatalabbak életében vezetnek a katarktikus végkifejlethez. A családdal együtt egyben a gazdag szír-keresztény indiaiak biztonságos, ám nem túl igazságos világa és megdőlni látszik.
Érdekes volt a szöveg által egy kicsit mélyebb betekintést nyerni az indiai társadalomba. A kasztrendszer mindig elborzasztott és egyben lenyűgözött – nem azért, mert annyira más, mint amiben mi élünk, hanem éppen azért, mert ott világos és törvényes az, ami a nyugati világban csak kimondatlan és egyezményes: egyes társadalmi csoportok megkülönböztetése, lenézése, állati szintre sorolása. Ami a regény tanúsága szerint kiválóan megfér olyan, ezzel homlokegyenest más hirdető irányzatokkal is, mint a kereszténység vagy éppen a kommunizmus. Kivéve, ha a politikai érdekek azt kívánják meg, hogy hirtelen mindenki egyenlőségpárti legyen…
A regény elbeszélés-technikája és történelem-szemlélete kifejezetten tetszett, viszont azt is meg kell hagyni, hogy a szöveg azért hajlik a hatásvadászatra, a giccsre. Mind a történet, mind a megfogalmazás szintjén voltak dolgok, amiket egyszerűen erőltetettnek, soknak találtam. Például a szereplők állandó jelzői, meg a rengeteg Nagybetűs Szimbólum és Metaforizáció. Az ilyesmi nem áll közel az ízlésemhez. Viszont összességében szerettem annyira, hogy ezt elég könnyen megbocsátottam neki.
Az apró dolgok istene egy szép, kicsit krimi-, kicsit ballada-szerű történet, ami nyomokban emlékeztet a nagy családregényekre, de azoknál lektűrösebb, sok egzotikummal és a tiltott szerelem mindenféle formájával. Aki kedveli Elif Shafak, Hosseini vagy éppen Szabó Magda műveit, annak valószínűleg ez a szöveg sem fog csalódást okozni.
Értékelésem: 8/10
