Sally Rooney: Baráti beszélgetések
Frances és Bobbi egyetemisták, költők és a legjobb barátnők. Egy irodalmi esten megismerkednek a náluk jóval idősebb fotós-esszéista Melissával, és barátságot kötnek vele. Frances tehetetlenül nézi, hogyan mélyül el pár hét alatt Melissa és Bobbi kapcsolata, miközben ő egyre inkább kirekesztődik, ezért unalmában újdonsült barátnőjük férjével, Nick-kel kezd flörtölni. Ám ami ártatlan játéknak indul, hamarosan nagyon is komoly lesz, Frances pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy ő lett a harmadik személy egy egyébként is bonyolult házasságban.
Megcsalás, féltékenység, felnőtté válás, eszmék, elvek – és velük szemben a durva valóság. Nagyjából ezekkel a kulcsszavakkal tudnám leírni ezt a regényt, melynek az összes szereplője rendkívül ellenszenves volt számomra. Rooney már-már kegyetlen éleslátással és rengeteg iróniával mutatja be az irodalmi esteken találkozgató fiatal dublini bölcsész-értelmiségiek világát. Egyiküket sem tudtam kedvelni egyetlen percig sem, mégis: félmondataikban, játszmáikban, szorongásaikban gyakran magamra és a generációm más tagjaira ismertem. Sokáig fontolgattam, hogy félreteszem a regényt, ám a szöveg valahogy mégsem eresztett el. Talán azért, mert Rooney nagyon jól tud atmoszférát teremteni: a könyv légköre bevonz, nem tudunk szabadulni az ábrázolt világtól, még akkor sem, ha egy cseppet sem tetszik. Amolyan görbe tükröt tart elénk, ízig-vérig huszonegyedik századi történet, a karakterek fejlődésében, erkölcsi érésében pedig kár is reménykedni.
Rooney-t összességében továbbra is egy kicsit „nagyobb a füstje mint a lángja” szerzőnek tartom, de az kétségtelen, hogy tehetséges író és elég lényeglátóan mutatja be az Y generáció sodródását.
Értékelésem: 7,5/10
