Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
A tenger azonban jól megvan nélkülünk is. Csak mi nem létezhetünk nélküle.
A nyár utolsó könyvajánlójában az idei évem egyik legkülönösebb olvasmányára, Morten A. Strøksnes Tengerkönyvére
Jelenkor, 2018
A történet szerint két barát - a szerző, és egy idősebb festőművész - vág neki Észak-Norvégia partjainak, hogy egy gumicsónakból kifogják a világ egyik legveszedelmesebb fenevadát, a grönlandi cápát. Bár korábban elég sok hangulatos és lelkendező kritikát olvastam a könyvről (ezért is kaptam le a könyvtár polcáról, amikor megláttam), egy kicsit mégis félve kezdtem neki. Egyrészt nem igazán szeretem az úgymond "férfias" halász-vadász kalandokat - igaz, minden könyvajánló azt ígérte, hogy itt egyáltalán nem a történet a lényeg, a horgászat csak ürügy, hogy a szerző szabadon sztorizgathasson az óceánról, mégis aggódtam, hogy egyáltalán nem fog lekötni ez a rész. Meg aztán amúgy is az a típus vagyok, aki mindig a zsákmányállatnak meg a gyengébb focicsapatnak szurkol, szóval... A másik félelmem az volt, hogy a szöveg többi része meg túl száraz és tudományos lesz - amivel amúgy semmi baj nem lenne, de mivel mostanában nagyon kevés időm van olvasni, inkább a regényeket részesítem előnyben, amik egy kicsit kiemelnek a valóságból.
Nos, a kiemelés résszel végül nem volt semmi gond. Sőt, a szöveg elég messzire, egy igazán csodaszép skandináv vidékre röpítet, és már az első mondatával levett a lábamról:
Az újságíró Strøksnes igazán olvasmányosan ír, és bravúros könyedséggel lavíroz az érdekesnél érdekesebb témák között: csillagászat és fizika, biológia, földrajz és környezetvédelem, mitológia, történelem, művészettörténet és irodalom egyaránt előkerül, és mire észbekapunk, máris egy csomó mindent megtudunk az óceánról.Három és fél milliárd év telt el az élet első primitív formáinak megjelenése és Hugo Aasjord késő esti telefonhívása között.
Érdekel, honnan került víz a Földre? Hogy mit gondoltak az ókori rómaiak Skandináviáról? Tudtad, hogy a grönlandi cápa akár 500 évig is elélhet, és mindig csak a legerősebb egyedek születnek meg, mert már az anyaméhben is felfalják egymást? Hallottál már róla, hogy jelenleg bolygónk élővilága a hatodik nagy fajkihalást vészeli át? Ha szeretnél minderről többet hallani könnyed és nagyon lendületes stílusban, a Tengerkönyv a te könyved. Én meglepően gyorsan végeztem vele.
(*Igaz, abban a két napban pont volt segítségem a gyerekekkel.)
A másik kérdésemre viszont a könyv végére érve sem kaptam választ: mégis mi vehet rá két ép elméjűnek tűnő férfit, hogy egy éven keresztül, hóban-fagyban egy csónakban kucorogva és néha az életüket is veszélyeztetve üldözzenek egy amúgy mérgező húsú ragadozót, amire igazából semmi de semmi szükségük? (Szerencsére maga a szerző is sokat ironizál ezen, így nem olyan kínos az egész.) De talán a megoldás: a jó sztori miatt. Amit végül is meg is kapnak. És mi, olvasók is. (Spoiler álletvédőknek: a könyvben végül egy cápának sem esik komolyabb bántódása.)
Értékelésem: 8/10
