#reklám

Mindenki ismeri Odüsszeusz és Pénelopé történetét, leginkább Homérosz eposzaiból. A leleményes férfiét, aki a trójai háborút követően újabb tíz év bolyongásra és kalandozásra kényszerül, mielőtt hazatérhetne Ithakára, és a hűséges feleségét, aki eközben rendületlenül várja, mindenféle ravaszsággal távol tartva a mohó kérőket. Mítoszukat sokan, sokféleképpen feldolgozták már, na de kinek jutott volna eszébe éppen feminista szatírát írni belőle? Naná, hogy Margaret Atwoodnak.

A könyvet keresd a @jelenkor oldalán vagy a https://bit.ly/penelopeia linken!

Számomra meglepetés volt a regény könnyed, humoros hangvétele. A Pénelopeia ugyanis nem egyszerűen női szemszögéből meséli el az Odüsszeia történetét, hanem minden szempontból kifordítja azt. A verses formát prózára, a fennkölt nyelvezetet mai, élőbeszédszerű, szlenges stílusra cseréli, a hősköltemény pátoszát pedig ironikus humor váltja fel. Pénelopé egy modern lektűr-szerző stílusában, fecsegve és csapongva beszéli el földi és Hádész-beli életét, mindenen és mindenkin élcelődve. Odüsszeuszt közönséges csalóként, Helenét buja bajkeverőként, Télemakhoszt meggondolatlan kamaszként ábrázolja, és közben nem kíméli saját magát sem: a látszólag érzékeny és gondoskodó nőt, aki valójában legalább olyan hétpróbás hazudozó, mint a férje. Emellett pellengérre állítja az ókori ember életmódját, étrendjét, túlvilágról alkotott elképzeléseit és persze leginkább azt a patriarchiális világrendet, amiben teljesen normális, hogy míg a férj istennőkkel hál, királylányokkal flörtöl és szirének énekét hallgatja, addig a feleség otthon sző-fon, gyereket nevel és kérőket tart távol, miközben kedvenc szolgálóleányait megerőszakolják, majd a becsület nevében még ki is végzik a Gazda hazatértekor.

A regény középpontjában Pénelopé mellett az a tizenkét cseléd áll, akiket Odüsszeuszék felakasztanak a kérők legyőzése után. Miért volt erre szükség? Egyszerű becsületgyilkosságnak tekinthetjük, vagy inkább ősi kultuszok szabályait követő ritulális tettnek? Esetleg egészen más állhatott a háttérben?

Pénelopé kínál egyfajta magyarázatot, ám ezt a Lányok szólama, akik a görög drámák mintájára burleszk kórusként szólalnak meg az egyes fejezeteket közt, egy idő után teljesen kétségbe vonja.

A Pénelopeia többrétegű, intelligensen humoros könyv, mely az ókori mellett a mi világnézetünk visszásságaira is rávilágít. Nagyon tetszett, jókat szórakoztam rajta, ugyanakkor vázlatszerűnek éreztem. A várakozás első tíz éve például néhány oldalba van sűrítve, és a mellékkarakterek is lehetnének kidolgozottabbak. Kicsit olyan, mintha Atwoodnak lett volna egy jó ötlete, amit pár nap alatt megírt – aztán nem foglalkozott vele többet. Kár, mert a témában simán benne van egy nagyregény is. Én legalábbis nagyon szívesen elolvasnám.

Értékelésem: 7/10

Köszönöm a Prológus csapatának és a Jelenkor kiadónak, hogy elolvashattam ezt a könyvet!