Ahogy végig néztem a listát, több minden is feltűnt. Egyrészt: 28 könyvet olvastam tavaly, ez nagyjából átlag havi 2,5 könyvnek felel meg. Ez kevesebb, mint amennyit általában olvasni szoktam, de még mielőtt szemrehányást tehettem volna magamnak, eszembe jutott, hogy 1, kisbabát nevelek, aki nem túl könyv-barát természet (mondjuk tény, hogy egy időben valósággal falta őket :D) 2, valamiért tavaly elég sok hosszabb lélegzetvételű, 500 oldal környéki vagy annál is hosszabb könyv talált meg magának, így pedig azért annyira nem is rossz ez az arány.

A másik, amit észrevettem, hogy az olvasott szerzők között milyen kevés a magyar – mindössze kettő, Tompa Andrea és Szabó Magda. Ezt nem igazán tudom megmagyarázni, egyszerűen így alakult. Idén majd megpróbálok jobban odafigyelni arra, hogy több magyar írótól olvassak, különös tekintettel a kortársakra.

Összességében elmondhatom, hogy 2018 könyvek terén számomra nagyon-nagyon jó év volt. Az itt szereplő kötetek közül szinte mindegyik tetszett, pedig általában elég kritikus vagyok – ráadásul nem sok regényre emlékszem, amit félbehagytam volna. Időnként előfordul, hogy olvasási válságba kerülök, és semmi nem tetszik igazán: na, ilyen időszak tavaly nem volt. Valahogy mindig éppen az került a kezembe, amire akkor és ott szükségem volt, és csodálatos élményekben volt részem. Amikor megpróbáltam kiválasztani a kedvenc öt könyvemet, hirtelen nem is nagyon tudtam dönteni, mert tényleg rengeteg minden tetszett. Végül ezeket választottam (ez is kicsit csalás, mert a Knausgardokat csak egynek számolom):

Az biztos, hogy idei év felfedezése számomra Karl Ove Knausgard volt. Teljesen beleszerettem az írásaiba – meg egy kicsit a fickóba is. (Remélem, hogy a férjem most ezt nem olvassa.) Alig várom, hogy áprilisban találkozhassak vele a könyvfesztiválon.

Az a regény, amely a legnagyobb hatást gyakorolta rám, Az aranypinty volt. Donna Tartt-nak a legnagyobb írói erőssége az atmoszféra-teremtés, ami itt annyira jól sikerült, hogy az alatt a pár hét alatt, amíg ezt a könyvet olvastam, teljesen benne éltem. Azóta is nagyon sokszor eszembe jut. Annyira jellegzetes a hangulata, hogy az valami hihetetlen. Mikor még friss volt az élmény, nem tudtam eldönteni, hogy ez tetszett jobban, vagy A titkos történet, de így utólag egy ici-picit Az aranypinty felé billen a mérleg, mert ennek talán még hosszabb időre a hatása alá kerültem.

A Laurosz teljesen elvarázsolt: valamiélt attól féltem, hogy nehéz olvasmány lesz, de pillanatok alatt magába szippantott. A legnagyobb katarzist pedig az Érik a gyümölcs okozta. Hihetetlen, hogy egy lassan száz éves könyv lehet ennyire élő és aktuális. Elena Ferrante Nápolyi regények sorozata már két éve nagy kedvencem – alig várom, hogy elkezdhessen a harmadik részt is.

De igazából tényleg majdnem mindegyik könyv megérdemelné, hogy toplistás legyen. Nagyon szerettem A bölcs ember félelmét és az Alias Grace-t, fontos regénynek tartom az Omertát, Márquez örök kedvenc, Vian igazi klasszikus, a Hidegvérrel zseniális, a Hatalom nagyon érdekes kérdéseket feszeget… Nem is sorolom tovább.

Amiket inkább a „nem tetszett” kosárba raknék, az A vacsora és – mindenki kapaszkodjon meg – a Für Elise. Alapvetően szeretem Szabó Magdát (különösen a Régimódi történetet, az Ókutat és persze az Abigélt), de annak ellenére, hogy erről a könyvről mindenkit csak ódákat zengeni hallottam, azt gondolom, hogy a Für Elise rettenetesen túl van értékelve. Azok a részek, melyek a kamasz Magdáról szólnak, nagyon jók, viszont szerintem az egész Cili-szál borzasztóan erőltetett, a szövegben sok a következetlenség, és néhol bizony – mondjuk ki – giccses. Egyáltalán nem voltam tőle elájulva. Tavalyelőtt hasonlóan jártam a Katalin utcával is, úgyhogy lehetséges, hogy az én ízlésem változott sokat az évek során, és az egész Szabó Magdához való viszonyomat át kellene értékelnem(?).

Mindenesetre 2018 tényleg nagyon jó év volt az olvasás szempontjából – remélem, 2019 hasonló lesz. Az itt felsoroltak közül több kötetről is tervezek majd bővebben írni. Részletek hamarosan.

A könyvek moly.hu linkekkel: