Emma Donoghue: Hívnak a csillagok
“Nem szereti az urát az asszony, ha nem szül neki tizenkettőt.”
A szoba írójának új könyve a spanyolnátha járvány idején játszódik, és annyira rímel a közelmúltbeli életünkre, hogy menthetetlenül a magunkénak érezzük… Én személy szerint mégsem az író személye vagy a téma aktualitása miatt olvastam el ezt a könyvet, hanem azért, mert két, a szívemnek nagyon kedves témát boncolgat: az egyik a nők helyzete a világban (jelen esetben Írországban), a másik – ezen beül – a szülés szabadsága, a békés, háborítatlan és lehetőleg felesleges orvosi beavatkozásoktól mentes szüléshez való jog.
XXI. Század kiadó, 2020.
1918-ban, a háború utolsó napjaiban járunk. Írországban tombol a spanyolnátha, Julia Powers szülésznő pedig teljesen egyedül marad a fertőzött kismamák számára kialakított osztályon. A karbantartó helyiségből kórteremmé avanzsált szűk kis teremben mindenféle társadalmi osztálybéli várandósok zsúfolódnak össze, akiknek nem csak a sok esetben halálos kórral és a terhesség természetes nehézségeivel kell szembenézniük, hanem a kórház rossz ellátottságával és a felkészületlen, fáradt, vagy éppen érzéketlen és mindenképpen hiányos ápoló személyzettel is. Powers nővér azonban kiváló szakember és egyedül is igyekszik állni a sarat, ráadásul hamarosan kiváló segítséget kap egy lelkes önkéntes ápoló, Bridie, és egy lázadó hírében álló doktornő, Kathleen Lynn személyében. A három nő között három nap alatt mély szimpátia-barátság szövődik, és a kismamák közt is kialakul egyfajta bajtársiasság. Persze csak azok közt, akik életben maradnak…
Születések, halálok, hétköznapi hősök és sok-sok izgalom. Donoghue könyvét majdnem egészen a végéig nagyon szerettem, mert nem csak olvasmányos és informatív, hanem a várakozásaimnak megfelelően elég sokrétűen bemutatja, milyen volt az ír nők helyzete 100 évvel ezelőtt (és egyébként még jóval később is.) Egy-egy szereplőn keresztül megismerhetjük a házasságban élő, a „megesett”, anyaotthonokban és Magdolna-mosodákban senyvedő, illetve a karriert választó asszonyok sorsát is. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megállapítom, hogy egyik életút sem volt egyszerű és rózsás.
A szülés szabadsága témát is jól körül járja a regény. Mondjuk eléggé elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy Julia bába rögtönzött kórtermében a legtöbb nő még mindig gyengédebb és anya-barátabb körülmények között hozhatta világra a gyermekét, mint egy random mai magyar szülészeten…
Sajnos Donoughe valamiért úgy érezte, jó ötlet a történetet a legvégén még egy indokolatlan szerelmi szállal és jó néhány holliwoody fordulattal is megfejelni. A cselekmény, ami egészen addig elmehetett volna akár igaz történetnek is (egyébként Lynn doktornő tényleg valós személy volt), így hirtelen olcsó giccsbe fordul. Ez számomra nagyon sokat le is vont a regény értékéből, a kevesebb, mint annyiszor, most is több lett volna. Sajnálom, mert egyébként tényleg nagyon tetszett.
Értékelésem: 6.5/10
Könyves posztokért kövess az Instán is: Ezért szeretek olvasni néven megtalálsz.
