Sofi Oksanen: A kutyafuttató
2020-ban, a Covid első hónapjaiban sok megrázó fotót lehetett látni a neten. Azon, ami a legjobban megmaradt bennem, egészséges, rózsaszín arcú csecsemők feküdtek egymás mellett egy klinika kórtermében. Ezeket a babákat ukrán béranyák szültek többségében nyugat-európai és amerikai szülőknek, akik a vírushelyzet miatt aztán hetekig, hónapokig nem tudtak értük menni…
Azt hiszem, etikai szempontból kevés ellentmondásosabb, szomorúbb, megosztóbb és érdekesebb téma van a világon, mint az ukrán meddőségi ipar. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Sofi Oksanen legújabb könyve ebben a közegben fog játszódni. Most végre el is olvastam A kutyafuttatót, és bár egy kicsit más volt, mint amire számítottam, alapvetően nem okozott csalódást.
Scolar, 2020
Olenka sikeres modell Párizsban, ám amikor egy fiaskó miatt valamikor a kétezres évek közepén megszakad a karrierje, kénytelen hazatérni a poros nyugat-ukrajnai kis faluba édesanyjához és nagynénjéhez, akik– jobb lehetőség nem lévén – máktermesztésből, piti drogdílereknek való bedolgozásból élnek. A lány mindenképpen szeretné helyrehozni a hibát, és biztosítani családja megélhetését, de a prostitúciót, és annak intézményesebb formáját, a nyugati úriemberek számára létrehozott házasságközvetítőket lehetőleg szeretné elkerülni. Jobb híján végül petesejt-donor lesz egy meddőségi klinikán, majd éles eszének és jó nyelvérzékének köszönhetően hamarosan koordinátorrá léptetik elő. Olenka már-már Teréz-anyának érzi magát új szerepkörében: nem csak a babára vágyó gazdag pároknak tud segíteni, hanem a saját magához hasonló szép, ám szegény ukrán lányoknak is, köztük gyerekkori barátnőjének, a kelet-ukrajnai Darjának, akivel már a meddőségi iparból való kiugrást, saját vállalkozás indítását tervezgetik. Ám mindent megváltoztat, amikor Viktor Kravec, az ország egyik legnagyobb hatalmú üzletember-maffiózójának fia lesz Olenka kliense, és a lány szerelmi viszonyba keveredik a család első számú ügyintéző-verőlegényével, a Japánnal. Amikor pedig egy napon Viktort holtan találják a klinika udvarában, Olenka egyszerre csak azon kapja magát, hogy az ügy első számú gyanúsítottjaként saját kedvese elől kell menekülnie...
A több idősíkon játszódó regény lendületesen, sok-sok váratlan fordulaton keresztül sodorja az olvasót a végkifejlet felé. Őszintén szólva én kevesebb krimi/thriller-elemre és izgalomra, és sokkal több etikai kérdés-boncolgatásra számítottam. De igazából nincs okom panaszra: bár A kutyafuttató a szórakoztató-szépirodalom skálán talán inkább az előbbi felé billen, azért elég pontosan bemutatja a nők helyzetét Ukrajnában. Egy velejéig korrupt poszt-szovjet országban, ahol „a tisztességes emberek a börtönben, a tisztességtelenek pedig a parlamentben ülnek”, és folyamatosan napirenden vannak az ellentétek ukránok és oroszok között, a női egyenjogúság kérdése nem igazán szerepel ott az elsődleges napirendi pontok között. Némi önállóság reményében így falusi lányok és diplomás nők egyaránt önként és hálásan ajánlják fel magukat a meddőségi ipar testileg-lelkileg megterhelő kezeléseinek, saját egészségüket, termékenységüket is kockáztatva, miközben a nyugati nők úgy válogatnak köztük, mintha tárgyakat vásárolnának… A Szolgálólány meséjére emlékeztető történéseket többnyire az ukrán lányok szemszögéből látjuk, de Lada Kravec karakterén keresztül azért megismerhetjük a másik oldalt, a gyermektelenségbe valósággal beleőrülő hagyományos értékrendű asszonyok nehéz sorsát is.
Én eddig csak a Sztálin teheneit olvastam Oksanentől, azt sem mostanában. Emlékeim szerint az irodalmilag nagyobb élmény volt, A kutyafuttató tényleg inkább egy izgalmas női thriller. Ennek ellenére szerettem, ajánlom.
Értékelésem: 8/10
Gyertek, beszélgessünk a regényről itt vagy itt!
