Öt érdekesség a 113 éve született Frida Kahlóról

Frida Kahlo és az élet színei

Mexikóban áldásnak tartják, ha valaki ugyanabban a házban hal meg, ahol a világra jött. Az 1907. július 6-án született Frida Kahlóval pontosan ez történt: a Casa Azulként, vagyis Kék Házként elhíresült épületben látta meg a napvilágot Mexikóváros külvárosában, Coyoacánban. (Ma itt található a Frida Kahlo Múzeum.) Hogy tragédiákban bővelkedő élete mennyire tekinthető áldottnak, azon lehet vitatkozni, de tény, hogy a megpróbáltatások nélkül valószínűleg sosem vált volna belőle az, ami: a világ leghíresebb festőnője. Caroline Bernard Frida Kahlo és az élet színei című könyve regényes formában dolgozza fel az életét, főként a szerelmi szálra: a Diego Riveraval kötött viharos házasságra fókuszálva.

img_20200705_233728_531.jpg

Kossuth Kiadó, 2020

Már nagyon régóta szerettem volna olvasni egy életrajzi könyvet Frida Kahloról. Sajnos a magyar piacon nem igazán találtam ilyesmit, inkább csak füzetkéket, méregdrága albumokat, vagy éppen Frida füveskönyvét. Ezért is örültem meg Bernard könyvének, aminek ráadásul a borítója is gyönyörű. Kicsit sajnálom, hogy az írónő a regényes formát választotta, ugyanis a könyv szépirodalmi értékei a 0-val egyenlőek, még lektűr kategóriában sem mondanám különösebben ügyes darabnak. Inkább csak a meglévő Kahlo életrajzokat regényesíti, néhol változtatva a kronológián, és kiegészítve a homályos részleteket. Tele van nagyon ügyetlen mondatokkal, sok az önismétlés, túlírás, míg más dolgokról – pl. a korabeli Mexikó politikai viszonyairól, Frida és Diego kommunizmusáról – szinte semmit nem tudunk meg, csak kötelességszerűen felsorolt tényeket olvashatunk. Ennek ellenére mégis élveztem ezt a könyvet, mert mindig szeretek erről a kivételes életű nőről olvasni, és a Diegóhoz fűződő viszonyát tényleg jobban megértettem, mint eddig. A kedvenc részeim azok voltak, melyek konkrét festmények születését mesélték el.

Most pedig következzen öt érdekesség Frida Kahloról, ami Bernard könyvéből (is) kiderül:

  1. Három évvel fiatalabbnak adta ki magát

Az ok azonban elsődlegesen nem a hiúság volt, és nem is a szimbolikus jelentés (1910 a mexikói forradalom éve) hanem, hogy a gyermekbénulás miatt több évet mulasztó Frida ne számítson túlkorosnak, és elkezdhesse az általános iskolát. Azonban abban, hogy a festőnő később is ragaszkodott ehhez a hamis dátumhoz, már valószínűleg az előző két ok játszhatott szerepet.

  1. Hozzáment egy elefánthoz

Legalábbis édesanyja szerint, aki mindvégig ellenezte a Diego Riverával kötött házasságot. Hiszen nem elég, hogy a férfi kommunista volt és nagy nőcsábász hírében állott, még húsz évvel idősebb és körülbelül 100 kg-val nehezebb is volt a törékeny Fridánál. Hogy miért egyeztek bele a szülők mégis a házasságba? Nos, ennek is elég prózai az oka: az 1925-ben buszbalesetet szenvedett, törött gerincoszlopú lánynak olyan magas orvosi számlái voltak, melyeket a Kahlo házaspár már nem tudott finanszírozni. Így kénytelen-kelletlen rábízták a kétes egzisztenciájú kérőre. Frida később így fogalmazta meg sommásan az eseményeket: "Két balesetem volt az életemben, az első a buszbaleset, a második Diego."

388d623324cf702cd53263e008df1006--frida-diego-diego-rivera.jpg

Mondják, hogy egy férfinál elég, ha csak egy fokkal szebb az ördögnél. Nos, a fotók tanúsága szerint Diego Riveraról még ez sem mondható el feltétlenül, mégis olyan karizmatikus kisugárzása volt, hogy csak úgy bomlottak utána a nők.

  1. Férje még a saját testvérével is megcsalta

Házasságuk boldognak indult: Rivera nemcsak bátorította a festésre, de inspirálta is a képeit. Kahlónak azonban hamarosan rá kellett jönnie, hogy férje rendszeresen megcsalja. A modellekkel és asszisztensekkel folytatott afférokat még csak-csak elfogadta valahogy, ám amikor a saját szeretett húgával, Christinával kapta rajta Diegót, azonnal elhagyta a férfit. Aztán visszament hozzá. Aztán újra elhagyta. És ez így folytatódott még jó sokáig. Sosem tudtak igazán elszakadni egymástól, noha együtt sem voltak boldogok. Viharos viszonyuk számtalan felejthetetlen képet ihletett, például ezt:

a-few-small-nips-passionately-in-love.jpg

  1. Rengeteg szeretője volt, köztük egy magyar származású fotós is

A Diegoval való első szakítás után már Frida sem tartotta az örök hűséget, sőt, egy időben bosszúból számos szeretőt tartott, gyakran egyszerre. Köztük nem kevésbé illusztris személyiségek is akadtak, mint Josephine Baker vagy éppen Lev Trockij. Egy magyar származású fotós, Nick Muray miatt pedig majdnem el is hagyta Diegót, ám végül mégis a mexikói festőt választotta.

  1. Képeinek fő témája a nőgyógyászat volt…

Legalábbis első kiállítása egyik rosszmájú kritikusa szerint. Pedig Frida csak a saját élete eseményeit festett meg: születését, szoptatós dajkáját, fájdalmas vetélését… Olyan témák ezek, melyeket előtte nem igazán ábrázoltak a festészetben, vagy legalábbis semmiképpen sem olyan szubjektív erővel, mint ő. Egyébként a képeit meglepően jól fogadta a kritika, már életében pedzegették, hogy ő a nagyobb festő, nem pedig a férje.

Mára pedig Frida Kahlo valóságos ikon lett. Minden kósza ajándékbolt kirakatában ott van valamilyen formában, mindenki ismeri a képeit, különös, minden nehézségen felülemelkedő életútja pedig nők milliói számára jelent reményt és inspirációt világszerte. Amire, valljuk be, elég nagy szükségünk is van.