Bár kedvelem Fredrik Backmant (különösen Az ember, akit Ovénak hívnak miatt), nem valószínű, hogy elolvastam volna a Mi vagyunk a medvéket, ha a Nincs időm olvasni kihívásban nem a sport lett volna a januári téma. Így viszont – mivel a csoportban nagyon sokan pozitív visszajelzést adtak erről a regényről – ezt választottam a havi kihívásos olvasmányomnak.

Ahogy végig néztem a listát, több minden is feltűnt. Egyrészt: 28 könyvet olvastam tavaly, ez nagyjából átlag havi 2,5 könyvnek felel meg. Ez kevesebb, mint amennyit általában olvasni szoktam, de még mielőtt szemrehányást tehettem volna magamnak, eszembe jutott, hogy 1, kisbabát nevelek, aki nem túl könyv-barát természet (mondjuk tény, hogy egy időben valósággal falta őket :D) 2, valamiért tavaly elég sok hosszabb lélegzetvételű, 500 oldal környéki vagy annál is hosszabb könyv talált meg magának, így pedig azért annyira nem is rossz ez az arány.

Ezt a könyvet azért olvastam el, mert a NIOK (Nincs Időm Olvasni Kihívás) csoportban ez volt a decemberi közös olvasmány. Lehet, hogy egyébként is megakadt volna rajta a szemem, mert nem csak a címe, hanem a borítója is elég klassz, ráadásul így karácsony tájékán sokkal könnyebben elcsábulok egy-egy romantikusabb lektűr iránt, mint általában. Mindenesetre egymásra találtunk, és egyáltalán nem bántam meg.