Melyik az a kortárs regény, mely egyszerre juttatta eszembe a Stranger Thingst, a Házibulit, Szabó Magdát, Móricz Zsigmondot és Christopher Nolant, és amit egyszerűen nem tudtam letenni? Hát Grecsó Krisztiántól a Vera!

Nagyon vártam már ezt a regényt. Grecsónak két éve nem jelent meg új könyve, de a 2017-es Harminc év napsütés is tárcagyűjtemény volt – tehát a novellák többségét már ismertem a Nők Lapjából vagy más folyóiratokból – úgyhogy olyan igazi újdonság élményben 2016-os Jelmezbál óta nem volt részem tőle. Érdekesség, hogy a Vera nem csak annyiban kapcsolódik ehhez a korábbi könyvhöz, hogy követi a regények sorában, hanem a témájában is: tulajdonképpen az ott megismert Vera nevű szereplő előzmény-történetét meséli el.

A magyar Költészet Napja alkalmából úgy döntöttem, hogy közzéteszem az öt kedvenc versem. Vagyis inkább öt verset a kedvenceim közül, nem nagyon hiszem, hogy létezne fix top 5. Vágjunk is bele!

1, József Attila: Áldalak búval, vigalommal

– Jegyezd meg, amit most mondok, jól jegyezd meg: mint az iránytű, ami mindig észak felé mutat, úgy találja meg a férfi vádló ujja is a nőt. Mindig. Ezt sose feledd, Marjam.

A háborúk sújtotta Afganisztánban két nehéz sorsú nő életre szóló barátságot köt. Az Egyezer tündöklő nap az ő történetük.

De aztán, miközben tovább figyeltem a folyó közönyös vonulását, valami más is eszembe jutott; hiszen minden mégis megtörtént. Amire nem került sor, amit nem vettem észre, amit túl későn tudtam meg, a maga módján semmivel sem valószerűtlenebb, és semmivel sem kevésbé az enyém, mint amiket eddig az életem részeinek hittem. Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat.

Krusovszkyról még az egyetemen hallottam először pár éve, mint „ifjú titán” költőről. Ezután nem sokkal később láttam a könyvesboltban, hogy kiadták az első novelláskötetét, A fiúk országát. El is határoztam, hogy valamikor elolvasom, de valahogy sosem került a kezembe. Aztán tavaly megjelent az Akik már nem leszünk sosem, és első regényhez képest elég nagy hírverés kerekedett körülötte: nem csak a kritikusok dicsérték, hanem a közönség körében is tetszést aratott. Úgyhogy nagyon érdekelni kezdett, és amint hozzájutottam, gyorsan el is olvastam.

Azt kell mondjam, ez volt az a könyv, amiért több mint a feléig őszinte szívvel rajongtam. Aztán sajnos valami elromlott köztünk.

Akik szeretik a történelmi regényeket és a hableányokat, biztosan nem fognak csalódni Imogen Hermes Gowar debütáló regényében. Akiknek viszont fenntartásaik vannak akár az egyikkel, akár a másikkal szemben, azok valószínűleg jobb, ha más olvasmány után néznek. A hableány és Mrs. Hancock ugyanis nem ad sem többet, sem kevesebbet, mint amennyit ígér: egy tizennyolcadik századi történetet, szirénekkel megspékelve.

- Mi történt veled akkor éjjel?

- Túlreagáltam a dolgokat, és a felszínük meghasadt.

- És azután?

- Lezuhantam.

- És hová?

- Sehová. Nem volt sem mélység, sem szakadék. Semmi nem volt.

Amikor Donald Trump nekiront Svédországnak, és kitalált vagy félreértett híreket közöl zavargásokról vagy terrorista támadásokról, annak nemzetközi visszhangja van – pont azért, mert rendes, jóravaló országnak tartanak minket.

Svédország természetesen nem a „no go” zónák és a szexuális bűncselekmények pokla. Épp ilyen természetes, hogy az ország nem egy édenkert, ahol mindenki egyetért mindenkivel, és az égből is táppénz potyog.

Az igazság sem az egyik, sem a másik. Hanem a lagom.

– Mi van?
– Hallgasd! The Hate U Give Little Infants Fucks Everybody. T-H-U-G-L-I-F-E. Azt jelenti, hogy amit a társadalom ránk húz gyerekként, azt majd megbosszuljuk, ha kitörünk innen, érted?

Ha egy film felkelti az érdeklődésem, és kiderül, hogy adaptáció, akkor általában gyorsan elolvasom a könyvet, és csak utána nézem meg a filmet. Ezzel a regénnyel is ez történt, a nemrég készült filmváltozat előzetese keltette fel az érdeklődésem, és mikor kiderült, hogy a forgatókönyv egy regény alapján készült, mindjárt neki is álltam az olvasásnak.

Szerintem azok a jó könyvek, amelyek akkor sem hagynak minket nyugodni, amikor befejeztük őket. A Kis tüzek mindenütt végig olvasása után még órákig forgolódtam az ágyban, hallgattam a kislányom szuszogását, és az anyaságon gondolkoztam. Ebben a regényben ugyanis minden ekörül a téma körül forog.

 Ted szerint mindenki azzal gyötri magát, hogy helyes irányba terelje a gondolkodását, fejlessze az érzelmi életét, ápolja az emberi kapcsolatait, és igyekezzen elsajátítani a gyermeknevelés tudományát ahelyett, hogy egyszerűen csak összeházasodnának, és felnevelnék a gyerekeiket, mint régen. Meg azt is mondja, hogy azért lettünk ilyen elvontak, mert túl sok időnk és pénzünk van, ő azonban nem hajlandó részt venni ebben a komédiában.