5 könyvfesztiválos könyv, amit már nagyon vártam

Igazság szerint beadandókat kellene írnom, mert eléggé le vagyok maradva velük – de ma elkezdődött a 26. budapesti nemzetközi könyvfesztivál, és nem bírom ki, hogy ne a könyvújdonságok listáját böngésszem, vagy a programfüzetet bújjam inkább. Ha minden jól megy, szombat délután hús-vér valómban is eljutok a fesztiválra (4 év óta először!) úgyhogy majd beszámolok róla, milyen volt. Addig is álljon itt egy lista azokról a könyvekről, melyek a könyvfesztiválra jelentek meg, és már nagyon várom, hogy elolvashassam őket.

5, Richard Ford: Vadon

„Piszkos” realizmus (vajon mit jelenthet?), számtalan irodalmi díj és filmadaptáció Carey Mulligan és Jake Gyllenhall főszereplésével… Nem ismerem Richard Fordot, de ennyi info már untig elég ahhoz, hogy nagyon érdekeljen a könyve.

A montanai Great Falls városka a Sziklás-hegység vonulatától nem messze fekszik, ahol 1960-ban, az olajkonjunktúra idején éppoly végtelennek tűnt a jobb élet reménye, mint az ember szeme előtt elterülő síkság. A háromfős Brinson család is azért érkezik a városba, hogy megcsinálja a szerencséjét.
A hegyekben hatalmas erdőtűz pusztít, a tizenhat éves Joe apja pedig elindul, hogy önkéntesként segítsen a tűz oltásában. A fiú ezalatt tanúja lesz annak, hogyan használja ki apja távollétét anyja arra, hogy bomlásban lévő házasságából egy kapcsolatba meneküljön.

Kiadja: az Athenaeum kiadó

4, Tommy Orange: Sehonnai

Említettem már, hogy nagyon szeretem a XXI. Század Kiadó KULT-sorozatát. Igényes, elgondolkodtató, ugyanakkor olvasmányos és szórakoztató könyveket adnak ki, általában gyönyörű borítóval – még egyikben sem csalódtam. A Sehonnainak pedig a története is nagyon érdekesnek tűnik.

Bámulatos és megrázó portré egy olyan Amerikáról, amelyet eddig csak kevesen láttunk. Tommy Orange regénye nem véletlenül töltött megjelenése óta tizenhat hetet a New York Times bestsellerlistájának élén. Egy olyan hang szólal meg benne, amelyet még sosem hallottunk: fehéren izzó és elsöprő erejű. Egyszerre szilaj, mókás, izgalmas és mélyen modern.
Tizenkét feledhetetlen figura igyekszik az oaklandi pow-wow-ra, az észak-amerikai indiánok nagy összejövetelére, hogy aztán azon a sorsszerű napon mindannyiuk élete összekapcsolódjon.
Költői és ádáz könyv, tele elektromos feszültséggel. Minden egyes lapja egy robbanás erejével ér fel. Sodró lendületű többgenerációs történet, az erőszak és a gyógyulás, az emlékezés és az önazonosság regénye. Egyszerűen az a végzete, hogy klasszikussá váljon.

Kiadja: XXI. Század

3, Margaret Atwood: MaddAddam-trilógia

Oké, oké, ez nem egy könyv, hanem három, és ezek közül csak a befejező kötet újdonság, az első kettőt már korábban is kiadták magyarul. Mégis, trilógiaként is van helye ezen a listán, hiszen a Jelenkor kiadó most új köntösben, egységes borítóval jelentette meg az egész sorozatot, ami szerintem nagyon szépre sikerült. Kedvelem Atwoodot – bár nekem az Alias Grace jobban tetszett, mint A szolgálólány meséje, az utóbbit is nagyon fontos könyvnek tartom, és jó szívvel adok egy esélyt ennek a disztópiának is.

Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.

Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…

Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre nyomorúságosabb életét…

Kiadja: Jelenkor

2, Háy János: Kik vagytok ti?

Háy János a kedvenc magyar íróm. Nagyon szeretem a könyveit és a személyiségét is – ő az az író, akinek minden egyes interjúját elolvasom, és iszom a szavait. Amikor megtudtam, hogy irodalomtörténetet ír, nagyon megörültem, annál is inkább, mert ha minden jól megy, nemsokára meg lesz a magyartanári diplomám, és azt hiszem, ennél a kötetnél jobb diplomaosztós ajándékot nem is választhatnék magamnak.

Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az is. Kor- és kórrajz? Az is. De legfőképp igazi Háy-próza. Tele humorral, gondolattal, a valahai életművek teljesen újszerű megközelítésével. Olyan könnyedén lép át más korok világába, olyan természetesen beszél a valahai alkotókról, hogy észre se vesszük, hány év választ el tőlük, s lelkesen vetjük bele magunkat ebbe a világba, aminek hősei a tankönyvekből jól ismert, sokszor unalmasnak vagy épp érdektelennek tartott alakok.

„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen." (Háy János)

A Kik vagytok ti? mint írói vállalkozás is példátlan. Hatalmas mű, óriási, sokéves munka. S az eredmény egy olyan könyv, ami Szerb Antal óta először mer újszerűen és jól olvasható stílusban a magyar irodalom alkotóihoz nyúlni."

1, Karl Ove Knausgard: Élet (Harcom 4.)

Mindenképpen szeretnék hamarosan legalább egy hosszabb bejegyzést szentelni Karl Ove Knausgardnak, aki számomra az elmúlt évek legnagyobb irodalmi felfedezése volt. (Amikor megtudtam, hogy ő lesz a könyvfesztivál díszvendége, majdnem kiugrottam a bőrömből.) Most csak dióhéjban a lényeg: adott egy negyvenes norvég pasas, aki egy szép napon leül az íróasztalához, és elkezd írni egy hatkötetes(!) önéletrajzi könyvsorozatot, méghozzá Harcom (Min Kamp) címmel – és amikor kiadja, óriási bestseller lesz. Ez számomra bőven elég volt ahhoz, hogy elkezdjem a sorozatot, mert nagyon érdekelt: mi a csudáról tud írni többezer oldalon keresztül a saját, valljuk be, nem túl hosszú és nem is különösebben izgalmasnak tűnő életével kapcsolatban, ami mások érdeklődésére is számot tarthat? Viszont bevallom, eleinte elég szkeptikus voltam, azt gondoltam, hogy valami olvashatatlan bölcsész-szövegfolyammal fogok találkozni, Heidegger-idézetekkel telezsúfolva, amitől mindenki csak azért van elájulva, mert egy szót sem ért belőle. De a Harcom nagyon nem ilyen. Oké, tényleg van benne néhány filozofikus esszé, de jobbára tényleg csak Knaugard élete, hiperrealisztikus pontossággal leírva. Viszont a fickó képes rá, hogy úgy írja meg ezt az életet, hogy letehetetlenül érdekes legyen. Látszólag magáról ír – valójában rólunk. A kötetekben maga az Emberi Élet tárul elénk, a maga gyakran szánalmas, kínos, hétköznapi valójában: ugyanakkor a maga elképesztő szépségében is. Én az ősszel egy svungra olvastam el az első három kötetet, és fantasztikus élmény volt, már nagyon várom, hogy belekezdhessek a negyedikbe, az Életbe is.

A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely Hafjordban is kísérti. Knausgard tanítóként helyezkedik el a falu iskolájában, és saját lakásba költözik, ahol végre van tere és ideje írni, ám két dolog állandóan eltereli a figyelmét a munkáról: az alkohol és a nők. A Harcom sorozat negyedik része közelkép a kamaszkor vágyairól és szenvedéseiről, szégyenről, megaláztatásról és kontrollálhatatlan érzelmekről.