Egy ajánló hívta fel a figyelmem erre a kötetre. Kíváncsiságból belelapoztam, nem számítottam rá, hogy tetszeni fog. Aztán a szövegek nem eresztettek.  

Gabo, 2022.

Nem tudom egyébként, miért volt bennem eddig előítélet a magyar szórakoztató irodalmi műfajokkal szemben, de tény, hogy sem magyar sci-fi/fantasyt, sem magyar krimit vagy pláne romantikus regényt nem vettem eddig a kezembe. Valamiért azt gondoltam, hogy biztosan csak külföldi könyvek gyenge és olcsó koppintásai lehetnek - talán a könnyed magyar filmekből indultam ki, amik egy időben jórészt tényleg ilyenek voltak. Pedig hát a magyar kortárs szépirodalom és a gyerekirodalom is világszínvonalú, miért lennének rosszak éppen a lektűrműfajok?  

Másrészt ez a műfaji besorolás is olyan érdekes kérdés. Moskát Anitát hagyományosan sci-fi fantasy szerzőnek tartják, noha a Hazugság tézisei novellái simán szépirodalmi igényű szövegek, ráadásul a legtöbbet sokkal inkább mondanám disztópiának, mint sci-finek. Másrészt persze fantasyt és sci-fit is lehet írni világirodalmi színvonalon, lásd mondjuk Tolkien vagy Vonnegut műveit. 

Egy szó, mint száz, nagy meglepetés volt számomra ez a kötet, mely kilenc novellát és egy kisregényt tartalmaz.  

Egy város, ami hazugágokból épül fel, és az igazságok romba döntik. Fiatal lányok, akik szeszélyes, bosszúálló istenségek béranyái lesznek. Egy világ, ahol már nincsenek fák, csak az emberek tüdejében. Egy multicég, ahol az alkalmazottaknak szó szerint a végkimerülésig kell hajtaniuk magukat, különben az okosórájuk “szelíd áramütéssel” figyelmezteti őket az alacsony hatékonyságra. Egy mesteri szerződéskötő, aki képes átírni a valóság paramétereit.  

Dolgok, amik nem léteznek - de tulajdonképpen létezhetnének, vagy szimbolikusan léteznek mégis. Rengeteg fantázia, de legalább ugyanennyi valóság-ismeret: ez A hazugág tézisei. Nem vidám kötet, a szövegek nagy része rettentően nyomasztó, engem különösen az elhanyagoló, gyermeküket nem szerető vagy akár feláldozni is kész szülők készítetettek ki, akik így vagy úgy majdnem az összes történetben felbukkannak. Moskát persze ügyes szerkesztő: a két legpozitívabb kicsengésű történettel zárja a kötetet, hogy az olvasó azért mégse a teljes reménytelenség érzésével csukja be a könyvet. Nagyon szerettem a záró szöveget, A szerződési szabadság című kisregényt, de a kedvenceim talán mégis inkább a magyar környezetben játszódó novellák voltak - például a Fekete monitor, ami egyébként egy interaktív, alternatív folytatásokat kínáló szöveg (szerintem gyerekkönyveken túl még ilyet sem olvastam soha). 

Szóval megint csak az derült ki, hogy előítéletesnek lenni egyáltalán nem érdemes, mert igazi gyöngyszemek rejtőzhetnek a komfortzónánkon túl. Jó szívvel ajánlom Moskát Anita kötetét, szerintem fogok tőle olvasni mást is még - legközelebb pedig a kortárs magyar krimikkel szeretnék megpróbálkozni, mert állítólag azok között is vannak nagyon jók. 

Értékelésem: 9/10 

Ha beszélgetni szeretnél a könyvről, szeretettel várlak Facebook vagy Instagram oldalamon!