Folytatom a mini-könyvajánlók sorozatot – bár ezeket a könyveket én történetesen a nyáron olvastam, talán így, a rossz idő és a bekuckózós esték beköszöntével is jól fog jönni mindenkinek egy kis olvasási inspiráció. :)

Edith Wharton: A vigasság háza

Lazi, Szeged, 2008

Nagyon szeretem Edith Wharton regényeit, igazi kosztümös klasszikusok, intelligens, fanyar humorral fűszerezve. A vigasság háza is pontosan ilyen. Lily Barth elszegényedett nemesi család sarja, azonban feltűnő szépsége és éles esze miatt minden esélye megvan rá, hogy egy előnyös házasság révén újra a New York-i arisztokrácia élvonalába kerüljön. Azonban Lily hezitál. Menjen hozzá az unalmas, sótlan Percy Gryce-hoz, aki mellett fényűző, ugyanakkor szenvedély nélküli élet várna rá, vagy inkább válassza a szerelmet Lawrence Selden, a jóképű, de pénztelen ügyvéd oldalán? Egy szokványos romantikus regényben valamiféle váratlan fordulat – mondjuk a szeretett fiatalember csodás meggazdagodása, vagy Lily „a pénznél fontosabb a szeretet”-típusú jellemfejlődése – hamar felszámolná a dilemmát, azonban Edith Whartonnál, csak úgy, mint az életben, a megoldás sosem ilyen egyszerű. Lily semmiről sem akar lemondani, és addig próbál lavírozni a különféle élet-lehetőségek között, ameddig csak lehet – még a függetlenedéssel is megpróbálkozik, azonban ez a századforduló Amerikájában egy hozzá hasonló neveltetésű hölgy számára szinte törvényszerűen bukással végződő küldetés... A vigasság háza igazi realista alkotás, talán a legkiábrándultabb Wharton-regény, amit valaha olvastam. Nekem nagyon tetszett – ugyanakkor azoknak, akik még nem olvastak az írónőtől semmit, inkább Az ártatlanság korát vagy az Ethan Fromme-ot ajánlom.

Értékelésem: 8/10

Szabó Magda: Megmaradt Szobotkának

Magvető, Budapest, 1983

A Nincs időm olvasni kihívás júliusi közös könyve volt a Megmaradt Szobotkának. Mivel az írónőnek ezt a regényét idáig még nem olvastam, gondoltam, adok neki egy esélyt.

Szobotka Tibor és Szabó Magda házassága példa nélkül való a magyar irodalomtörténetben: mindketten írók voltak, de már életükben a feleség, Szabó Magda volt közülük a híresebb és elismertebb. Szobotkát a kezdeti sikerei után mellőzték a kiadók – előbb politikai okokból, majd egyre inkább beleragadt az „írónő-férj”-szerepbe, és saját jogán már nem nagyon volt rá kíváncsi senki. Szabó Magdát ez nagyon bántotta, ezért amikor szeretett férje, meghalt, leült az íróasztal mellé, és a férfi hagyatéka – kéziratok, naplók, levelek – valamint saját emlékei alapján megírta a könyvet, melyet Szobokta már sosem tudott befejezni: az élettörténetét. (Nem tudok arról, hogy ezt valaha bármelyik író megtette volna a feleségéért: pedig hány írófeleség volt egyben írónő is!) A kész könyvben váltakoznak a kettejük által írt részek, és bizony elég könnyen le lehet szűrni, hogy ebben az esetben nem volt igazságtalan az irodalomkritika: kettejük közül messze Szabó Magda a tehetségesebb. Bevallom, én Szobotka visszaemlékezéseit, napló-részleteit a legtöbbször át is ugrottam, és csak a Szabó Magda által írt részekre koncentráltam. Egy szép, önzetlen szerelem képe bontakozott ki a szemem előtt – különösen a megismerkedésüktől az esküvőig tartó időszak leírása tetszett, illetve a végén a megható nekrológok. Érdekes könyv, de inkább az írónő jó ismerőinek való irodalmi csemege. Szabó Magda-szüzeknek jobb választás lehet az Abigél, a Régimódi történet vagy akár az Ajtó.

Értékelésem: 8/10

James Baldwin: Ha a Beale-utca mesélni tudna

Magvető, Budapest, 2008

James Baldwin könyve az afroamerikai irodalom igazi klasszikusának számít, úgyhogy a Magvető kiadó fontos hiányt orvosolt, amikor 2018-ban újrafordíttatta és kiadta a regényt. (Sokatmondó tény, hogy a ’70-es évekbeli első és egyetlen magyar kiadás címe Ha a Néger utca mesélni tudna volt…)

A történet narrátora egy fiatal harlemi lány, Tish, akinek vőlegényét, Fonnyt egy puerto ricói nő megerőszakolásával vádolják meg. Fonny ártatlan, ezt azonban nem könnyű bizonyítani, hiszen egy fehér bőrű (noha szintén kisebbségi) nő szava áll az övé ellenében, ráadásul a fiúnak a rendőrök közt is akad rosszakarója, aki mindent megtesz, hogy elítéljék. Tish és családja heroikus erőfeszítések árán igyekeznek kihozni a fiatalembert a börtönből, azonban a sikerre nincs semmi garancia…

Ahhoz képest, hogy a kisregény mindössze 193 oldal, nagyon sok fontos probléma-felvetés elfér benne. Egyrészt nyilvánvalóan lerántja a leplet az amerikai álomról: a rózsaszín köd mögött egy erőszakos, hierarchikus társadalom bújik meg, ahol a színesbőrűekkel (vagy éppen a nőkkel) gyakorlatilag bármit megtehetnek a hatalom birtokosai. Másrészt egy csomó más érdekes társadalmi jelenségre is felhívja a figyelmet: a kisebbségi közösségekben időről időre elharapózó vallási fanatizmusra, a diszfunkcionális családok problémáira, a feltörekvő fekete nők hétköznapjaira... Végül, de nem utolsósorban pedig bemutatja egy ártatlan, őszinte szerelem történetét is. Mindezt egyszerűen, sallangmentesen, szépen elkerülve a hatásvadászat csapdáját. Elég nyomasztó olvasmány, ugyanakkor valahogy mégis felemelő is. Én szerettem.

Értékelésem: 9/10

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Európa, Budapest, 2016

A kínai származású amerikai írónőt, Celeste Ng-t az év elején fedeztem fel magamnak: a Kis tüzek mindenütt az egyik kedvenc idei olvasmányom lett. Úgyhogy amikor az Európa kiadó nyáron leakciózta a a szerző első regényét, az Amit sohase mondtam elt, mindjárt lecsaptam rá. 

Ez a könyv is valahol a krimi, a thriller és a szépirodalom határán táncol, bár nyelvezete, stílusa inkább az utóbbi kettőhöz áll közelebb. „Lydia halott. De ők még nem tudják.” – így kezdődik a történet, mely egy tizenhét éves, félig kínai, félig amerikai lány öngyilkosságának okait kutatja. Túl azon, hogy ez a regény is rávilágít: másnak lenni, kilógni a sorból mindig nagyon nehéz, arra a kérdésre is elég konkrét választ kapunk, miért nem jó, ha a szülők a saját meg nem valósított vágyaikkal nyomják agyon a gyerekeiket. Érdekes volt, ugyanakkor kicsit didaktikus is, jóval kevésbé izgalmas és sokrétű, mint a Kis tüzek mindenütt.

Értékelésem: 7/10