Nem is olyan könnyű megfogalmazni, miért volt számomra annyira érdekes és tanulságos olvasmány az Amerika földje. Talán azért, mert  - a körülötte kereskedett kisebbfajta botránnyal együtt - a szöveg elég pontosan rávilágít, hogy (többek között) milyen problémákkal küzd Amerika földje, és persze a modern világ egy csomó más része is.

Helikon, 2020

A történet egy acapulcoi születésnapi partyn indul, ahol a helyi legnagyobb drogkartell sicariói kegyetlenül lemészárolnak egy oknyomozó újságírót, és számos békésen ünneplő rokonát, köztük nőket és gyerekeket is. A vérengzést csak a célpont felesége, Lydia, és nyolcéves kisfia, Luca élik túl. Lydia pontosan tudja, ki rendelte el a gyilkosságot, sőt, egy bizarr véletlennek köszönhetően egykor még jó kapcsolatot is ápolt a kartell nagyhatalmú vezetőjével… Most azonban Lucával együtt menekülniük kell a néhai jóbarát elől. A sikerre egyetlen esélyük van: ha felszállnak a La Bestiára, vagyis a Mexikóból az Államokba tartó tehervonatok egyikére. Anyából és fiából tehát "rendes, normális középosztálybeliből" egy csapásra  földönfutó migráns lesz, akik mozgó vonatokról ugrálnak fel-le, és ha ez önmagában nem volna elég veszélyes, még arra is figyelniük kell, nehogy véletlenül keresztezzek az  útjukat rendőrök, határőrök, önkéntes polgárőrök, tolvajok, emberrablók vagy erőszaktevők - és persze a kartell emberei sem, akik bárhol ott lehetnek... Őrült, többezer kilométeren át tartó hajsza veszi kezdetét, Lydiáék pedig csak a saját szerencséjükre, illetve vadidegen emberek jóindulatára számíthatnak. Szerencsére az út során megbízható útitársakat, sőt, barátokat is találnak, az ő sorsukon keresztül pedig az olvasó is megismerheti a latino bevándorlók legjellegzetesebb típusait, problémáikat, nehézségeiket.

Mert hogy Cummins regényének célja leginkább ez: az érzékenyítés. A drogkartellek bűnözőiről már számos sikeres irodalmi és filmes alkotás készült, (lásd napjaink Escobar-mániáját) az áldozatokról azonban jóval kevesebb szó esik. Az USA vezetése pedig igyekszik bűnözők sokaságának, vagy legjobb esetben is arctalan ember-masszának beállítani a Mexikó felől érkező bevándorlókat. Az Amerika földje ez ellen tiltakozik, megmutatva, hogy minden migráns mögött saját, egyéni, gyakran tragikus történet van - és talán nem is különböznek annyira tőlünk, mint elsőre gondolnánk. 

Hogy mi a probléma Cummins regényével? Nos, a könyv ellen tiltakozó latino írók szerint leginkább az, hogy a szerzője nem bevándorló, hanem egy privilégiumi helyzetben lévő fehér nő. Az ő könyve gond nélkül megjelenhet, sőt, bestseller lesz, miközben a valódi latino szerzőket mellőzik a kiadók. A kérdés pedig végső soron az, van -e alapja egyáltalán bárkinek írni olyasvalamiről, ami egy másik társadalmi csoport problémája? Van-e joga bárkinek elmesélni mások történetét?

Nos, ha a kérdésre a válasz nem, akkor minden idők egyik legjobb menekült-regénye, az Érik a gyümölcs sem született volna meg, hiszen Steinbeck sem volt oaklahomai, csak együtt dolgozott a migránsokkal egy ideig – aztán rengeteget kutatott a témában, ahogy egyébként Cummins is. És ha már itt tartunk, a világirodalom nagy részét kukába dobhatnánk, hiszen nagyon sokáig valóban csak a privilégiumokkal bíró tanult fehér férfiak voltak olyan helyzetben, hogy írjanak, így minden más csoportnak ők lettek a szószólói. Szuper, hogy ma már ez nincs így – de hogy mindez azzal járna, hogy mindenki csak a saját történetét mesélheti el, nos, ebben nem hiszek. És gyanítom, hogy a tiltakozó írók sem hihetnek benne igazán, viszont Cummins regényének sikere jó ürügy, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ami megint csak szuper – azt viszont elég szomorúnak tartom, hogy végső soron megint az történik, hogy egy kisebbség éppen azt a személyt támadja meg, aki éppenséggel kiáll mellettük, mint ahogy erre számos példát lehet látni a világ más pontjain is.

(Ráadásul maga Cummins negyed részben puerto-ricói származású, és a férje is bevándorló. Mégis, hány százalékban kell érintettnek lenni egy ügyben, hogy írhassunk róla? Azt hiszem, kár is ezen pörögni tovább.)

Az már más kérdés, hogy az Amerika földje valóban az USA-beli, vagy mondjuk inkább így: hollywoodi ízlést szolgálja ki. Maga a szöveg nagyon olvasmányos, filmszerű, a főszereplők annyira szerethetőek és átlagosak, hogy már-már jellegtelenek, sok a leegyszerűsítés, a giccsbe hajló jelenet, és hát a végkifejlet is eléggé kiszámítható. Ami engem rettenetesen zavart, azok a random, és sokszor teljesen indokolatlan nézőpont-váltások voltak: a történetet alapvetően felváltva látjuk Luca és Lydia szemszögéből, ám néha az elbeszélő hirtelen átvált mindentudóba, és olyan eseményekről is értesülünk, amikről ők nem tudhatnak. Ezt a megoldást sosem tartottam elegánsnak, és most is eléggé idegesített.

Mindezzel együtt az Amerika földje nagyon érdekes és izgalmas olvasmány volt, a szöveg szinte sodort magával, és tényleg sok mindent megtudtam a latinó bevándorlókról. Ajánlom elolvasásra, a körülötte zajló vitákkal, véleményekkel és ellenvéleményekkel együtt.

Értékelésem: 6,5/10