Az “art deco regény”, mint szakkifejezés igazából nem létezik (meggugliztam, elhihetitek) én mégis ebbe a kategóriába sorolom például Fitzgerlad, Edith Wharton vagy a magyarok közül Kafka Margit és Zilahy Lajos regényeit - no meg most már Erdős Renée-t is. Előkelő környezet, modern szereplők, akik ugyanakkor nosztalgiát éreznek a régi világ iránt, erőteljes, sőt, pusztító érzelmek és többnyire tragikus vagy kiábrándító végkifejlet. Elegáns, hosszú arcú nők, óriási szemek, zaklatott, kalapos férfiak, rengeteg konyak, szivar, cigaretta, Karády Katalin búgó hangja a háttérben... Ma – amennyire meg tudom állapítani - egyáltalán nem divat ez a stílus. Én nagyon szeretem.  

Roessler Dóra feltörekvő, mélyen katolikus polgárcsalád sarja – nagyapja akarata ellenére, de áldását végül mégis megszerezve megy hozzá a nőcsábász dzsentrihez, Illésfy Sándorhoz. Dóra kislányos ártatlansággal arra számít, hogy a szerelmi házasságban majd éteri boldogság várja, ám a kiábrándulás nem sokat várat magára. Már az olaszországi nászúton (ami bennem azonnal felidézte az Utas és holdvilágot) kiderül, hogy Dóra nem sok örömet talál a testi együttlétekben, ez pedig nem csak őt, de Illésfyt is kibrándítja. A férfi sértve érzi magát hiúságában, hiszen szeretné Dórából kiváltani a “nagy sikolyt” - amit fordíthatunk női orgazmusnak is, de tágabb értelemben inkább az élet fizikai síkjának élvezetéről van szó, amire a szép lelkű, zárdában nevelkedett lány nem igazán képes. A házaspár teljesen elhidegülve érkezik haza a nászútról, de válásról nem esik szó a botrány elkerülése miatt. Miközben a rokonok: az anya, az opera-énekesnő nagynéni, a nőgyógyász és a püspök nagybácsik egyre elkeseredettebben győzködik Dórát, hogy bocsásson meg az urának, váljon el tőle, vagy éppen azonnal szüljön neki kisbabát, az ő szerelmi életüket, viszonyaikat, gondolataikat, tragédiáikat is megismerjük. Végül a zeneszerző Ózdy személyében Dóra életébe is bekopogtat a szerelem... De engedhet-e a vágyainak, vagy jobb, ha a "helyes" úton marad?  

A nagy sikoly egy nagyon érdekes szöveg, amiből megtudhatjuk, mit gondoltak a huszadik század elején a nemi szerepekről, feminizmusról, szexualitásról, házasságról, szerelemről. Bár a könyv végkövetkeztetésével egyáltalán nem tudtam egyetérteni, az oda vezető érv-rendszert teljes mértékig megértettem és elfogadtam. Nagyon tetszett, hogy a regény nem fekete-fehérnek látja és láttatja a világot, hanem árnyalt ábrázolásra törekszik. Korának terméke, nem haladja azt meg - talán csak merész téma-felvetéseiben - ennek ellenére ma is tanulhatunk belőle, segíthet a konzervatív világfelfogás megértésében.  

Nádasdy Ádám írja legújabb (egyébként nagy kedvenc) kötete egyik novellájában, hogy a szocializmus idején a fiatalok lázadásból fordultak a békeidők olyan "kétes értékű" szerzői felé, mint Zilahy és Erdős. Való igaz: A nagy sikoly stílusa - a rengeteg felkiáltó mondat, a felfokozott érzelmek, a túlfűtött párbeszédek, a pátosz nem igazán felelnek meg a mai irodalmi ízlésnek. Ugyanakkor a mai ízlést nem jórészt férfi írók alakították-e ki? Tényleg csak és kizárólag az a jó, ami szikár, ironikus, és folyamatosan reflektál a maga nyelviségére? Nem lehet, hogy érdemes esélyt adni más szerzőknek, más stílusoknak, más gondolatoknak?  

Én örülök, hogy adtam Erdős Renée-nek. Biztos vagyok benne, hogy fogok tőle olvasni még.  

 Beszélgessünk a regényről Instán vagy Facebookon!