Mint mindenből, babaváró könyvekből is nagyon nagy a kínálat a boltok polcain. Mikor az első babámat vártam, nagyon sok mindent elolvastam vagy legalábbis fellapoztam, ezek között voltak hasznos és kevésbé hasznos kiadványok is. Van azonban négy könyv, amiket most, a második babámat várva is szívesen fel-fellapozok. Új bejegyzésemben ezeket szeretném bemutatni nektek. 

4. Vicky Iovine: Barátnőim a terhességről, Park, 2004

Főleg az első babások szorongásainak leküzdésében segíthet sokat Vicky Iovine könyve. Nem kell semmi komolyra gondolni, a Barátnőim a terhességről nem szakirodalom, sokkal inkább egy jópofa anekdota-gyűjtemény: a négy gyerekes szerző a saját és a barátnői várandósságainak legfontosabb tanulságait gyűjtötte egy csokorba. Nagyon sokat lehet rajta nevetni, és a fő üzenete: nyugi, ami veled történik, az normális, mással is megesett már, lesz ez még jobb is. Nem hallgatja el a terhesség árnyoldalait sem, de pozitív, humoros (sokszor ironikus) megközelítésben beszél róluk. Ugyanakkor nagyon amerikai könyv, tele túlzásokkal és általánosításokkal („egy kicsit minden nő beleszeret a férfi orvosába”, stb.) – aki  az ilyesmit nem találja szórakoztatónak, vagy inkább komolyabb várandós szakkönyvet keres, az válasszon mást, a többiek viszont jót fognak rajta derülni. Az önfeledt nevetés pedig mindenkinek, így a kismamáknak is nagyon jót tesz! �

3. W. Ungvári Renáta: A szoptatás kézikönyve

Kismama, 2012

Az első terhességem előtt a szoptatásról nagyjából annyit tudtam, hogy nem minden nőnek sikerül, nagyon fájdalmas is tud lenni, illetve, hogy ez a téma a kismama-közösségek puskaporos hordója, ami bárhol, bármikor háborút robbanthat ki két anyuka között. Ez a három információ pont elég volt ahhoz, hogy az egész téma aggodalmat váltson ki belőlem – ezért gyorsan megvásároltam A szoptatás kézikönyvét, hogy informálódjak és egy kicsit felkészüljek. Ennél jobb döntést nem is hozhattam volna! W. Ungváry Renáta gyerekorvos, szoptatási tanácsadó ugyanis kérdezz-felelek formában válaszol a szoptatás különböző szakaszaiban fellépő leggyakoribb kérdésekre, és miközben egyre jobban belemélyedünk a témába, elég hamar lehull a lepel a nagy titokról: a sikeres szoptatáshoz semmi mást nem kell tenni, mint szoptatni. Az első pillanattól kezdve, a baba igényei szerint, mellőzve a cumit, cumisüveget, tápszert. Felmerül a kérdés: ha mindez ilyen egyszerű, miért lett ez a könyv több mint 200 oldal? Nos, leginkább azért, mert a szoptatással kapcsolatban nagyon nincs egységes rend az emberek, szakemberek fejében sem: mást tanácsol a csecsemőgondozó, megint mást a gyerekorvos, mást a védőnő, mást az anyós, a nagymama, és akkor még nem is beszéltünk a szomszéd nénikről meg az internet népéről… Ebben a bábeli zűrzavarban nekem A szoptatás kézikönyve lett a bibliám, bármi kérdés merült fel bennem, ebben kerestem meg a választ, és ragaszkodtam az ott leírtakhoz. Nekem bevált, 20 hónapos koráig tudtam anyatejjel táplálni a lányom, az első hat hónapban kizárólagosan. Az már csak a hab tortán, hogy mivel a kórházban nem sokat segítettek, a szoptatási pózokat is ebből a kötetből tanultam meg.

1+2: Marie F. Mongan: Szülés, ahol én irányítok (Kismama, 2013)

és Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez (Jaffa, 2015)

Ahogy a szoptatásról, úgy a szülésről sem tudtam sok mindent, mindössze annyit, hogy szinte mindig a kórházban történik, iszonyúan fájdalmas, gyakran komplikációkkal jár, és az esetek körülbelül felében császármetszéssel végződik. Hogy ezek közül az információk közül egyik sem törvényszerű, vagy legalábbis nem kellene annak lennie, azt ebből a két könyvből tanultam meg, melyeket együtt, egymást kiegészítve ajánlok olvasásra.

Szülés, ahol én irányítok

Mikor először meghallottam a hipnoszülés szót, én is azt gondoltam, amit szerintem a legtöbben: hogy ez biztos valami ezós hülyeség, és köszönöm szépen, nem kérek belőle. Aztán néhány héttel a kislányom születése előtt kezembe került ez a könyv, és rá kellett döbbennem, hogy igazából nagyon is értelmes dologról van szó. Marie F. Mongan abból az alapvetésből indul ki, hogy a testet az agy irányítja, ezért ha megtanuljuk különféle meditációs és relaxációs technikákkal arra programozni az elménk, hogy ellazuljon, és a fájdalom helyett a szépséget lássa meg a szülés élményében, akkor sokkal gördülékenyebb és fájdalommentesebb módon hozhatjuk a világra a babánkat, mint ha eleve negatív gondolatokkal telve megyünk be a kórházba, valami brutális szörnyűségre készülve. Bevallom, mivel nekem nagyon gyors és intenzív szülésem volt, a felsorolt fájdalomcsillapító meditációs technikákat egyáltalán nem tudtam alkalmazni közben, ugyanakkor a pozitív hozzáállás és a könyvből megtanult légzésgyakorlatok sokat segítettek. Ráhangoló, szorongás-oldó olvasmánynak is nagyon bevált.

Útmutató szüléshez 

Ez a könyv az abszolút kedvencem a témában, annyira szeretem, hogy oldalakat tudnék áradozni róla. Ehelyett inkább néhány gondolatban összefoglalom, miért ajánlom elolvasásra minden kismamának.

A könyv első egyharmada semmi másból nem áll, mint pozitív szüléstörténetek leírásából. Különböző korú, hátterű nők mesélik el többnyire háborítatlan, bába által levezetett szüléseiket. Semmi horrorsztori, csak a folyamat leírása, több különféle szemszögből. Első babásként, amikor még fogalmunk sincs, mire lehet számítani, ezek a sorok nagyon sok hasznos tudást, önbizalmat és megnyugtatást adnak.

Ezután Ina May Gaskin (amerikai szülészorvos, bába) levonja a legfontosabb tanulságokat:

• A női test tökéletesen alkalmas arra, hogy természetes úton világra hozzon egy babát. Csak hagyni kell működni. A legtöbb szülés, ha nincs siettetve, indítva, komplikációmentesen lezajlik.
• A szülés nem valami szükségképpen fájdalmas borzalom, amin túl kell esni, hanem gyönyörű élmény is lehet.
• Biztonságos, támogató közegben a nők sokkal könnyebben el tudnak lazulni, és világra tudják hozni a gyermeküket, mint olyan helyen, ahol félnek, ahol semmibe veszik őket, ahol gorombák vagy erőszakosak velük (hello, nyugati kórházak!)

A szerző röviden összefoglalja, hogyan medikalizálódott a szülés az évezredek során, és mik ennek az előnyei illetve a hátrányai. Bemutatja, mi a különbség a várandósgondozás orvosi és bábai modellje közt. Ne értsük félre: nem orvos-, kórházellenes írásról van szó, Gaskin csupán felhívja a figyelmet jónéhány problémára és elavult gyakorlatra, ami a kórházakban gátolja azt, hogy a nők könnyebben (és biztonságosabban!) szülhessenek. Bár a szerző maga is bába, méghozzá egy hippi-közösségben, külön tetszett, hogy a könyvben nincsnek illóolajok, homeopátiás receptek meg ezoterikus okfejtések (ilyen bába-könyvet is olvastam, és nem véltetlenül nem került fel erre a listára…) – csak a tények, méghozzá minden esetben lábjegyzetekkel, kutatási eredményekkel alátámasztva.

Én nagyon sokat tanultam ebből a kötetből a saját testemről, és sokkal tudatosabban, magabiztosabban mentem szülni, mintha nem olvastam volna. Persze hozzá kell tenni, hogy a magyar egészségügyben azért arra nem érdemes számítani, hogy különösképpen felmérik és figyelembe veszik az igényeinket… Mégis, ha tudjuk, mely beavatkozásokra mondhatunk nyugodt szívvel nemet, és milyen kéréseink, kérdéseink lehetnek, már kevésbé vagyunk kiszolgáltatva, mint egyébként lennénk. Meleg szívvel ajánlom mindenkinek!