Szerencsére elmondhatom, hogy az előző évhez hasonlóan 2019-ben is fantasztikus könyveket olvastam, és külön öröm számomra, hogy olvasmányaim nagy részéről itt a blogon is beszámolhattam. Köszönöm szépen mindenkinek, akik velem tartottak és olvasták a bejegyzéseimet! Remélem, számotokra is jó könyvekben gazdag volt ez az év, ha pedig közületek csak egyvalaki is elolvasott és megszeretett bármit, amit ajánlottam, akkor számomra már megérte elindítani ezt az oldalt. Az év lezárásaként most összegyűjtöttem számotokra az öt kedvenc idén olvasott könyvemet, fogadjátok őket szeretettel!

1, Alice Walker: Bíborszín

Európa, Budapest, 2018

A Bíborszínnek mindenképpen szerettem volna egy hosszabb bejegyzést is szentelni, mert egy olyan könyvnek gondolom, amit MINDENKINEK el kellene olvasnia. Aztán végül addig halogattam a dolgot, hogy mégsem írtam róla, pedig az idei olvasmányaim közül messze ez a könyv gyakorolta rám a legnagyobb hatást. De talán nem is érdemes annyira túlragozni: a Bíborszínt el kell olvasni, és kész.

Hogy miről is szól ez a történet? Egy testi-lelki nyomorból származó fekete bőrű lány rögös utakon át vezető felemelkedéséről. Celie a rabszolgatelepet felváltó fekete gettó szélsőségesen tekintélyelvű világában nő fel, ahol elnyomják, bántalmazzák és mindenféle módon kihasználják a hozzá hasonló fiatal lányokat. Ő azonban mégis úgy dönt, élni akar, nem csak túlélni: Istennek és húgának írt, töredékes és hibákkal teli leveleiből kiderül, hogyan próbálja először csak értelmezni, majd később a saját kezébe venni és irányítani a sorsát. Időnként megterhelő, ugyanakkor humorral és igazi életigenléssel teli, megható és felemelő olvasmány. Igazi irodalmi csemege.

“Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet hogy főzni se tudok…De itt vagyok.”

2, Elena Ferrante: Az elveszett gyermek története

Park, 2019, 504 p.

Ferrante Nápolyi regények-sorozata a legnagyobb kedvencem volt az utóbbi években. A negyedik kötet sem okozott csalódást, sőt: most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ezzel a tetralógiával Ferrante valami egészen egyedit és zseniálisat alkotott.  

Évtizedeken átívelő lánybarátság, családtörténetek, női sorsok a huszadik század második felében, a szép de kegyetlenül tekintélyelvű Olaszország, leheletfinoman árnyalt lélektani ábrázolás és remek stílus – akit mindez nem győz meg arról, hogy érdemes elolvasni a Nápolyi regényeket, az talán tényleg jobb, ha nem is vág neki. A többieknek viszont egészen biztosan óriási élmény lesz.

Aki bővebben is kíváncsi a véleményemre a sorozatról, itt elolvashatja.

3, Grecsó Krisztián: Vera

Magvető, Budapest, 2019, 336 p.

Melyik az a kortárs magyar regény, mely egyszerre juttatta eszembe a Stranger Thingst, a Házibulit, Szabó Magdát, Móricz Zsigmondot és Christopher Nolant, és amit egyszerűen nem tudtam letenni? Hát Grecsó Krisztiántól a Vera!

A történet Szegeden játszódk az 1980-as években. Egy Vera nevű kislány megtudja: örökbe fogadták. Mégsem mondhatjuk, hogy Grecsó új könyve egyszerűen egy örökbe fogadás regénye lennye: legalább ennyire fontos – ha nem fontosabb – része a történetnek az első szerelem, a legjobb barátnővel való viharos kapcsolat, vagy éppen a szülők múltjával való szembenézés is. Talán a legjobb úgy fogalmazni, hogy a Vera annak a néhány hónapnak a története, amikor egy kisgyerek egyszer csak elindul a serdülés útján, és miközben egyre inkább megismeri saját magát – a testét, a vágyait, a másokhoz való viszonyát – arra is ráébred, hogy a felnőttek, akiket addig valóságos mindenható isteneknek képzelt, milyen korlátozott képességűek és sebezhetőek is valójában. A hosszabb véleményem itt olvasható.

4, Ian McEwan: A Chesil-parton

Scolar, 2019, 147 p.

Ez a nagyon rövid – mindössze 147 oldalas – kisregény olyan, mint egy tökéletes formájú igazgyöngy: apró, de kerek egész; gyönyörű, de egyben reménytelenül szomorú is.

Mindenkinek az életében vannak pillanatok, amelyek később sorsdöntőnek bizonyulnak: a választás függvényében alakul a későbbi sors vagy így, vagy úgy. Igazán fontos kérdésekben dönteni sosem egyszerű, de még nehezebb a helyzet, amikor a saját büszkeségünk és egy általunk szeretett ember között kell választanunk. Edward és Florence a Chesil-parton, a nászútjukon pontosan ilyen döntésre kényszerül. A könyv mottója akár Nemes Nagy Ágnes felejthetetlen verssora is lehetne: „Szeretsz. Szeretlek. Mily reménytelen.”

A kisregényről írt bejegyzésem itt elolvasható.

5, Tara Westover: A tanult lány

A Westover-család Idaho hegyei között, Isten közvetlen szomszédságában él. Mormonok, de ennek igazából nincs jelentősége, mert a családfő nem igazán bízik az egyházban, az államot pedig egyenesen az ellenségének tekinti: gyerekei otthon jönnek a világra, otthon tanulnak és ha baleset éri őket a család megélhetését biztosító autóbontóban, kezelést is otthon kapnak. A legkisebb lány, Tara számára ez a világ rendje, ám amikor 16 évesen egyik bátyja nyomására (az apának ellenszegülve) beiratkozik a főiskolára, kitárul előtte egy másik világ, ami gyökeresen ellentétesnek tűnik mindazzal, amiben felnőtt. Ám hiába nyer bebocsátást később a világ legelitebb egyetemeire, Tara még a doktorátus kapujában is elbizonytalanodik: nem lehet, hogy mégis az apja igazsága az egyetlen létező igazság, s minden más csak a sátán által keltett múló káprázat? Végül persze „helyesen” dönt – ha ebben az esetben létezik helyesnek nevezhető döntés egyáltalán – és hátat fordít a családjának, ám ehhez minden lelki erejére és lélekjelenlétére szüksége van. Megdöbbentő önéletrajzi könyv a tekintélyelvű, fanatikus világnézetek károsságáról és a jó minőségű oktatás hatalmáról. Ahogy korábban is írtam: ha csak egy igaz történeten alapuló könyvet olvasol el idén, az mindenképpen legyen A tanult lány!

 Ha valaki kíváncsi, miket olvastam még az idén, a moly.hu-n sophie91 néven megtalál engem és a teljes 2019-es olvasmánylistámat.  https://moly.hu/tagok/sophie91