A könyvsorozatok és én

Gyerek és kamaszkoromban nagyon szerettem a könyvsorozatokat – nyilván, mint a generációmban mindenkinek, nekem is a Harry Potter volt ezek közül a legmeghatározóbb. Még emlékszem, milyen volt számolni a napokat a megjelenésig, a körmömet rágva megállni, hogy ne olvassam el a kalóz-fordítást  (németes voltam, ezért nekem az eredeti nyelven olvasás sajnos kimaradt), majd végre a kezembe szorítani a legújabb kötetet, és néhány napig mást sem csinálni, mint elmerülni a varázsvilágban.

Folytatom a mini-könyvajánlók sorozatot – bár ezeket a könyveket én történetesen a nyáron olvastam, talán így, a rossz idő és a bekuckózós esték beköszöntével is jól fog jönni mindenkinek egy kis olvasási inspiráció. :)

Edith Wharton: A vigasság háza

Lazi, Szeged, 2008

Már egy jó ideje gondolkozom azon, milyen jó lenne időnként a regénykritikák mellett szakácskönyv-ajánlókat is írni: hiszen az olvasás mellett főzni (és enni) is nagyon szeretek. Amikor nemrég kezembe került Fatimapanka szakácskönyve, a Yama Kitchen receptgyűjtemény, mindjárt tudtam, hogy ez lesz az első gasztronómiai könyv, ami felkerül majd a blogra.

„A baba meghalt.” Ezzel a rettenetesen erős kezdőmondattal indul Slimani Goncourt-díjas kisregénye. Minden anya legelemibb félelme elevenedik meg a könyv első oldalain: a főszereplő, Myriam egy napon arra ér haza, hogy a bébiszitter meggyilkolta mindkét kisgyerekét, aztán saját magával is megpróbált végezni. Ahogy olvassuk, a hideg futkos a hátunkon. Jó lenne becsukni, és jó messzire elhajítani a kötetet, de nem tesszük, mert kíváncsiak vagyunk, mit vihette rá a nőt a borzalmas tettére, hogyan bízhatták ennyire nem megfelelő személyre a gyerekeiket a szülők, és mit kell tennünk, hogy velünk soha, soha ne történhessen ilyesmi. Csakhogy Slimani történetében hiába keresünk megnyugtató válaszokat a kérdéseinkre: a regény nem vonultat fel egyértelmű felelősöket, inkább felhívja a figyelmet egy sor nyugtalanító társadalmi jelenségre, melyek együttesen vezethettek tragédiához.

Sajnos nem minden általam olvasott könyvről volt időm hosszabban írni az elmúlt fél évben, viszont mindenképpen szeretném – ha mást nem, saját magamnak – megörökíteni, hogy milyen szövegek fordultak meg a kezemben idén. Ezért arra gondoltam, hogy évszakonként, tömbösítve írok néhány sort az olvasmányaimról.

Vágjunk is bele a 2019-es tavaszi blokkba!

A XXI. Század Kiadó KULT könyvek sorozatának újdonságai közül valamiért a Sehonnait vártam a legjobban. (Erről itt is írtam.) A történet nagyon érdekesnek tűnt: én személy szerint nagyon keveset tudok arról, hogyan élnek ma az amerikai őslakosok, és egy fiatal indián író elsöprő sikerű debütáló regénye tökéletesen alkalmasnak látszott arra, hogy kicsit bővítsem az ismereteimet.

Eredeti cím: There there. 21. Század, Bp., 2019, 320 p.

A Chesil-parton című könyv legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy sokkal több Ian McEwant kellene olvasnom. Ez a nagyon rövid – mindössze 147 oldalas – kisregény ugyanis olyan, mint egy tökéletes formájú igazgyöngy: apró, de kerek egész; gyönyörű, de egyben reménytelenül szomorú is.

Scolar, 2019, 147 p.

Említettem már, hogy Tóth Krisztina az egyik kedvenc kortárs költőm – most pontosítok: az egyik kedvenc íróm, hiszen a prózaköteteit is nagyon szeretem. Nehéz lenne eldönteni, a Vonalkód vagy a Pixel című kötete-e a kedvencem: az előbbiben talán külön-külön jobban tetszenek a novellák, az utóbbinak viszont zseniális a kötet-kompozíciója, úgyhogy azt hiszem, teljesen döntetlen az állás. Természetes volt számomra, hogy a legújabb, könyvheti kötetét, a Fehér farkast is beszerzem, és nagy érdeklődéssel olvastam a legújabb novelláit.

A Beszélnünk kell Kevinről is olyan könyv, ami hosszú éveket töltött a várólistámon, mielőtt végre elszántam magam, és elolvastam. Őszintén szólva egy kicsit féltem tőle – egyrészt, mert mindenkitől azt hallottam, hogy különösen megterhelő, nyomasztó könyv, másrészt, mert minél többen áradoztak róla, annál nagyobbra nőttek az elvárásaim, és tartottam attól, hogy végül is csalódni fogok. Az előbbi aggodalom végül alaptalannak bizonyult – igaz, hogy a Kevin tényleg nem egy könnyed nyári limonádé, de hát ilyesmiket alapból nagyon ritkán olvasok, úgyhogy nyomasztóság szempontjából elég magas az ingerküszöböm; ez a regény pedig még csak meg sem közelítette. A második félelmem már sokkal inkább beigazolódott, igaz, nem teljesen, mert tény, hogy hosszú időre a történet hatása alá kerültem.

Igazság szerint beadandókat kellene írnom, mert eléggé le vagyok maradva velük – de ma elkezdődött a 26. budapesti nemzetközi könyvfesztivál, és nem bírom ki, hogy ne a könyvújdonságok listáját böngésszem, vagy a programfüzetet bújjam inkább. Ha minden jól megy, szombat délután hús-vér valómban is eljutok a fesztiválra (4 év óta először!) úgyhogy majd beszámolok róla, milyen volt. Addig is álljon itt egy lista azokról a könyvekről, melyek a könyvfesztiválra jelentek meg, és már nagyon várom, hogy elolvashassam őket.